2013. január 3. 15:47.

Szabálysértési eljárás indulhat azok ellen a sofőrök ellen, akik túl hangosan hallgatják vezetés közben a rádiót – mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter.

A nemzeti fejlesztési miniszterhez még 2012. decemberében nyújtotta be a következő kérdést a jobbikos Zakó László: “Miért tűri a KRESZ a bömbölve zenét hallgató gépkocsivezetőket az utakon?” A miniszter a témával kapcsolatban a következő véleményen van: „Indokolt esetben szabálysértési eljárás kezdeményezhető azok ellen az autósok ellen, akik túl hangosan hallgatnak zenét vezetés közben.”

Némethné szerint a KRESZ megállapítja a járművezetés feltételeit, amelyek alapján a sofőr kötelezettsége, hogy biztonságos vezetésre képes állapotban üljön a volán mögé, és ezt befolyásolhatja az ordító zene, ezért indokolt esetben eljárás indulhat a vétkes autóvezetők ellen.

vezetés

Annyi a zenét bömböltető autósoknak

Mindezek ellenére a KRESZ kiegészítése nem indokolt, mivel a túlzott hangerő a KRESZ oldaláról nem szabályozható, a kérdést a közterület használatával foglalkozó szabályok vizsgálják.

Egyelőre nem tudni, hogy a hatóságok eddig hány szabálysértési eljárást indítottak túl hangos autósok ellen.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
gáz

A 2013. januári gáz- és villanyárak 10%-os mérséklése után a kormány idén még két rezsicsökkentést tervez – értesült a Magyar ...