2011. október 20. 16:11.

kadhafi Szülővárosában, Szirtben fogták el Moammer Kadhafit, megbukott líbiai vezetőt. Az elfogásával kapcsolatban ellentmondásos hírek láttak napvilágot. Az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) egyik magas rangú katonai tisztségviselője azt mondta, hogy Kadhafi belehalt sérüléseibe, míg más források cáfolják ezt a hírt. Az ÁNT tisztviselője szerint menekülés közben fogták el Kadhafit, amikor egy konvojjal megpróbálta elhagyni szülővárosát.

A konvojt NATO-gépek bombázták, a megbukott vezető mindkét lábán súlyosan megsérült, ami miatt kórházba szállították – közölte Abdel Madzsid.

A NATO megerősítette, hogy támadást mért a Kadhafi-hű fegyveresek konvoja ellen, ám az nem nyert megerősítést, hogy magát Kadhafit támadták volna meg.

Eközben az Al Jazeera arról számolt be, hogy Kadhafi súlyos fejsérülést szenvedett a konvoja elleni támadásban és belehalt sérüléseibe. Az ÁNT szóvivője is azt mondta, hogy a holtteste már úton van Miszráta felé, amit egy titkos helyre szállítanak.

Egy Kadhafi-párti tévécsatorna tagadta, hogy az ezredest elfogták vagy megölték volna, és az amerikai külügyminisztérium, illetve védelmi minisztérium, valamint a NATO sem tudta megerősíteni a médiaértesüléseket.

Tripoliban hatalmas ünneplés tört ki a Kadhafi haláláról szóló hírek hallatán.

Kadhafi hatalma 42 év után bukott meg, amikor idén augusztusban fél éves polgárháború után elfoglalták a fővárost, Tripolit. Hollétéről azóta ellentmondásos hírek keringtek, de egyre több jel utalt arra, hogy Szirtben rejtőzik megmaradt támogatói között.

A következő híreink is érdekelhetik:
Meghalt Amy Winehouse

Meghalt Amy Winehouse

2011. július 24. 10:39.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2554 w=320 h=80 float=left]Október 20-án, 13 órakor ünnepélyes keretek között átadták a Margitszigetre vezető szárnyhidat, így ismét könnyedén megközelíthető ...