2011. szeptember 2. 16:54.

kave Egészséges vagy nem egészséges a kávé? – ezt a régóta eldöntendő kérdést akarták végleg tisztázni német orvosok, akik kutatásaik során bebizonyították: inkább pozitív hatása van a feketének, mint negatív.  A csaknem 1000 éves múlttal büszkélkedő kávé ma az egyik legnépszerűbb élénkítőszer a világon. Az ital jó néhány kultúra szerves részévé vált az idők során, és milliók kedvelt itala lett

Az orvosok azonban a mai napig vitatkoznak azon, hogy a szervezetünkre egészséges vagy ártalmas-e a kávé, illetve mekkora az a mennyiség, ami jótékonyan hathat ránk.

Úgy tűnik az évek óta húzódó vita végére német orvosok most pontot tettek. A kutatók csodaitalnak kiáltották ki a kávét, ugyanis tudományos vizsgálataik alapján bebizonyosodott, hogy a fekete ital növeli a szellemi és fizikai teljesítőképességet, csökkenti több betegség kialakulásának a kockázatát, vagyis fogyasztásával akár meg is előzhető a cukorbetegség, az Alzheimer-kór, valamint a máj- és méhrák, de enyhíti a fejfájást, sőt még az asztmások légzését is könnyíti.

A német orvosok véleménye az, hogy élvezni kell a kávé adta örömöt, és inkább pozitív, mint negatív hatásokat kell tőle várni. A szakemberek szerint csupán a terheseknek, a magas vérnyomásban szenvedőknek és az érzékeny gyomrúaknak kell visszafogniuk az ital fogyasztását.

A következő híreink is érdekelhetik:
Bőrrák ellen kávét kell inni

Bőrrák ellen kávét kell inni

2011. október 26. 16:15.
A vásárlás, mint kényszerbetegség

A vásárlás, mint kényszerbetegség

2011. május 16. 20:10.
A botox csodaszer vagy méreg?

A botox csodaszer vagy méreg?

2011. február 23. 9:36.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2255 w=320 h=80 float=left]Hosszú combú, szőke hajú, dekoratív nők – korábban minden férfi álma az ilyen tulajdonságokkal rendelkező lányok ...