2013. január 3. 11:38.

Az MTK két sportolóját megkéselték szilveszter éjjel Szigethalmon egy tömegverekedésben. Az ökölvívó túl van az életveszélyen, a birkózó állapota még kritikus.

Szilveszter éjjel egy szigethalmi szórakozóhelyen egy társaság belekötött néhány sportolóba, melynek a vége tömegverekedés és késelés lett. Az MTK ökölvívója és birkózója mosdóba indult, mikor szóváltásba keveredtek. A sportolók állítólag nem akartak verekedni a kötekedőkkel, ám azok nem hagyták békén őket: az első késszúrásokat hátulról kapták, majd többen rájuk támadtak.

Az MTK jelentése szerint Sávoly Gergő ökölvívót többször mellkason szúrták, nyaki artériája megsérült és  az egyik szúrás milliméterek híján a szívburkát is megsértette. “Sávoly Gergő már túl van az életveszélyen, a zseniális orvosi teamnek köszönhetően és reméljük, hamarosan elhagyhatja a kórházat” – olvasható az MTK közleményében.

kés

Kis híján halálra késeltek egy MTK-s bokszolót

A másik sportoló nem úszta meg ilyen szerencsésen a tömegverekedést: “Egy birkózót szintén összeszurkáltak a támadók, aminek következtében életveszélyes ma is az állapota, és kevés esély van a felgyógyulására” – közölte az MTK.

A késelés feltételezett elkövetőjét, egy 17 éves helyi lakost őrizetbe vett a rendőrség és emberölés kísérletének gyanúja miatt eljárást indított ellene. A nyomozást szakértők bevonásával folytatja a hatóság.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

  1. pistike szerint:

    Tuti hogy ezek is cigányok voltak

Írj hozzászólást »
Ezt olvasta már?
meteor

Óránként 50-100, optimista becslések szerint 120 hullócsillagot is láthatnak azok, akik 2013. január harmadikáról negyedikére virradó éjjel az eget fürkészik.Az ...