2010. augusztus 4. 18:09.

szo-eb Budapest ad otthont a jubileumi, 30. úszó Európa-bajnokságnak. Már most elmondható, hogy az újabb hazai rendezésű EB csúcsot döntött: 43 LEN tagország teszi tiszteletét a Margit-szigeten, ilyenre pedig egyetlen korábbi Európa-bajnokságon sem volt példa. Nem csupán ez az egyetlen új rekord: a közel 1000 rajthoz álló versenyző szintén Európa-csúcsnak számít.

Az Eb-t megnyitó sajtótájékoztatón köszöntőt mondott az európai szövetség (LEN) elnöke, Nory Kruchten, aki méltatta a versenyeknek otthont adó Margit-szigetet, és külön kiemelte, hogy a magyar szövetség a LEN egyik legaktívabb tagja.

Ugyancsak örömének adott hangot a FINA elnöke, Julio Maglione is, aki kérdésre válaszolva elmondta, hogy minden feltétel adott egy vizes világbajnokság budapesti megrendezéséhez. Az esélyeket – Maglione szerint – az is növeli, hogy Magyarországon egy korábbi olimpiai bajnok, Schmitt Pál tölti be a köztársasági elnöki posztot.

A sajtótájékoztatón részt vett még Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke, a LEN alelnöke is, aki megköszönte a sok dicséretet. Továbbá abbeli reményét fejezte ki, hogy az Európa bajnokságon résztvevő sportolók, és a nemzetközi szövetségek vezetői a versenyek végeztével is ennyire elégedettek lesznek.

/Forrás: MTI/

A következő híreink is érdekelhetik:
Nem áll meg a HÉV a Margit hídnál

Nem áll meg a HÉV a Margit hídnál

2011. július 1. 14:07.
Rubik-kocka Európa-bajnokság Budapesten

Rubik-kocka Európa-bajnokság Budapesten

2010. szeptember 30. 19:01.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=266 w=100 h=240 float=left]Péntek este a Ferencváros - Paks mérkőzéssel kezdetét vette a magyar első osztályú labdarúgó bajnokság 2010/2011-es ...