2012. július 30. 13:49.

Újabb szívműtéten esett át Majka. A rappernek veleszületett szívritmuszavara van, ezért volt szükség a cseppet sem veszélytelen másfélórás operációra.

Majka már régóta tisztában van szívproblémájával, sőt egyszer már át is esett egy katéteres műtéten. Az ózdi rapper akkor azt hitte, hogy egy életre búcsút inthet a rosszulléteknek, ám nem így lett.

„Egy ideje megint súlyosbodtak a rosszullétek, így nem volt más választásom, mint újra átesni egy ilyen műtéten. A városmajori szívközpontba feküdtem be, ahol katéteres eljárással operáltak meg. Úgy nevezik ezt, hogy abláció. A combom artériáján keresztül vezették be a katétereket, majd a szívemnél elégették azt a részt, amely a ritmuszavart okozhatja. Nem volt valami kellemes érzés, de elkerülhetetlen volt a beavatkozás” – mesélte a már otthon lábadozó Majka.

Majka

Majkát szívritmuszavara miatt kellett megműteni

A rapper még gyenge és fáradt. Napi 10 gyógyszert kell szednie, amibe fájdalomcsillapító, szívritmus-szabályozó valamint vérhígító is van, és ezek mellett az alkoholfogyasztás tilos. „Sosem voltam valami nagy gyógyszerszedő, erre tessék, most marokszámra tömöm magamba. Bánatomban még egy-két felest sem ihatok, mert az orvosok szigorúan megtiltották az alkohol fogyasztását” – mondta Majka.

A műtét rosszabbkor nem is jöhetett volna, hiszen nyár van, a fellépések szezonja. Eddig egy hétvégén akár hat bulit is tartott a rapper, ám most pihennie és gyógyulnia kell, egyelőre nem tudni, mikor lesz ismét csúcsformában és mikor állhat megint színpadra.

A következő híreink is érdekelhetik:
Majka

Majka az életével játszik

2012. augusztus 7. 14:10.
Majka

10 millió forintot kaszálhat Majka

2012. július 17. 19:08.
Majka és Béres Alexandra

Majka Béres Alexandrával koccant

2012. április 18. 11:08.
Megszületett Majka és Dundika kisfia

Megszületett Majka és Dundika kisfia

2011. november 11. 20:40.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Hajdú Péter és Puzsér Róbert

A halálbüntetés visszaállításának kérdése miatt szállt hadba Hajdú Péter és Puzsér Róbert. A két tévés Bándy Kata tragédiájának ürügyén feszült ...