Kategória: 6. kerület, Itthon |

Még több: :

2010. szeptember 13. 10:21.

rendorseg Vasárnap éjjel 2 óra körül hívták a rendőrséget egy sebesült férfi miatt, aki vérző testtel feküdt a Nagymező utcában. A kiérkező rendőrök és mentősök életveszélyes állapotban, több szúrt sebből vérezve találtak a járdán fekvő férfira, aki a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe. Az áldozat – az MTI értesülései szerint – triatlon versenyző volt.

Vasárnapra virradó éjjel érkezett a bejelentés a rendőrséghez, hogy a VI. kerületben, a Nagymező utcában sebesült ember fekszik  a járdán. Mint utóbb kiderült, az áldozatot többször is megszúrták, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét már nem tudták megmenteni. Az MTI úgy tudja, hogy a fővárosban meggyilkolt férfi ecuadori állampolgár volt, és a Budapesten megrendezett triatlon világbajnoki sorozat döntőjére érkezett hazánkba. Ezt az értesülést később a rendezvény szervezői meg is erősítették: a 48 éves férfi a triatlon döntő amatőr résztvevője volt.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

/Forrás: MTI/

A következő híreink is érdekelhetik:
bilincs

Megöltek egy férfit Óbudán

2012. június 18. 15:21.
Megölték a toulouse-i lövöldözőt

Megölték a toulouse-i lövöldözőt

2012. március 22. 13:40.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=341 w=320 h=100 float=left]Szombaton és vasárnap újra megrendezi "dobozos" akcióját az Állatkert. Az akció keretében ingyen belépőt kapnak azok ...