2010. szeptember 1. 8:30.

ásvány A nyár utolsó hetében rendezték meg a 20. Ásványtani Világkongresszust az ELTE lágymányosi Campusán. Közel 1700 kutatót vonzott az esemény, ahol 7 ország képviseltette magát. Az előadások különböző témákat dolgoztak fel, és felhívták a figyelmet a környezetszennyezésre.

A világ legnagyobb természeti problémáira hívták fel a figyelmet, mint a radioaktív hulladékkezelésre és a folyamatosan erősödő környezetszennyezésre. A 800 előadás és 900 poszterelőadás számos érdeklődőt vonzott. Mintegy 100 műsort magyar kutatók tartottak. A magyar delegáció 40 százaléka az ELTE professzori körébe tartozott, hiszen az ásványok kutatásának egyik legnagyobb központja az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karán található. Számos előadás boncolgatta az élővilág és az ásványok kapcsolatát, ami arra utalt, hogy az ásványok mélyreható tanulmányozásával tartható fenn a jelenlegi környezetünk. Világossá vált az a probléma is, hogy a hazai közoktatásból mennyire hiányoznak azok a tanok, amiket régen a természetrajz keretein belül oktattak. Ezek az ismeretek nélkülözhetetlenek a mai környezeti problémák megértéséhez.

Az ELTE kutatói a kristályok növekedésével, érckutatással, környezeti ásványtannal foglalkoznak, hogy minél jobban megértsék a természet változásait.

Az Természetrajzi Múzeum Ásványtár részlegén bárki megtekintheti a legújabb kutatások eredményét.

A következő híreink is érdekelhetik:
Az ELTE a világ legjobb iskolái között

Az ELTE a világ legjobb iskolái között

2011. augusztus 17. 15:26.
Meghalt Ranschburg Jenő

Meghalt Ranschburg Jenő

2011. március 11. 10:59.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=314 w=100 h=240 float=left]Augusztus 31-én indult az ingyenes internet-hozzáférés az 5. kerület új főutcáján. A tervek szerint az ingyen ...