2011. június 29. 18:22.

kolon_to A Kiskunsági Nemzeti Park legnagyobb élőhely-rekonstrukciós munkálatai elkezdődtek, amelynek során több mint 997 millió forint vissza nem térítendő támogatásból újul meg az izsáki Kolon-tó. A projekt célja, hogy a meglévő természeti értékeket megnöveljék és emellett a sérült élőhelyeket rehabilitálják – közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága.

A Kolon-tó a Kiskunság egyik legjelentősebb és egyben legveszélyeztetettebb tava, ami édesvízi síkláp és mocsárterület, a Duna-Tisza közi homokhát nyugati peremének felszíni és felszín alatti kiáramlási zónájában, egy óholocén korú Duna mederben fekszik. A legfontosabb célkitűzés, hogy a tóról előző évszázadokban eltűnt tavi, lápi és mocsári élőhely-együttest helyreállítsák. A tó medre is rekonstruálásra szorul, ami alapján eltérő, 0,5 m -1,5 m közötti vízmélységű medret alakítanak ki a szakemberek. A következő lépésben a tómeder területeiről kiirtják az elszaporodott növényzetet, így visszaáll a Kolon-tó és környékének természetes állapota.

A tervek szerint 2013 májusában fejeződnek be a munkálatok, amihez a magyar állam és az Európai Unió összesen 997 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1760 w=320 h=80 float=left]A nyári időszak alatt a hatóságok kiemelten ellenőrzik a kamionok és autóbuszok sofőrjeinek vezetési- és pihenőidejére ...