2013. január 18. 12:47.

Hazánk egyik legnépszerűbb íróját infarktus tünetével mentő vitte kórházba január 15-én este – írja a Blikk.

Moldova Györgynek 2002-ben volt már szívrohama, akkor az orvosok figyelmeztették: vegyen vissza a munkatempóból, különben baj lesz. Úgy tűnik ő nem vette komolyan az intelmeket.

„Szívinfarktusom volt, de megvagyok, köszönöm. Úgy tűnik, pihennem kell! Aggódni mindig kell, mert az élet az olyan, hogy elmúlik” – nyilatkozta a Blikknek a 78 éves író, aki első szívrohama után kényszerpihenőre ment, de néhány hónap semmittevés után ismét belevetette magát a munkába és azóta 11 könyvet írt. Ám Moldovát nem csak az íróasztalnál töltött napi 5-8 órás munkától tiltották az orvosok, hanem azt is ellenezték, hogy 2007-ben az Ormánságról szóló műve elkészítéséhez egy eldugott dél-baranyai településre, Sellyére költözzön. Ő mégis megtette.

Moldova György

Moldova György túlhajszolta magát

„Már régen tudom, hogy az ember, ha eléri a szívinfarktus, nem az orvos, hanem a mentő kezében van. Tudom én, hogy arrafelé az egysávos utakon nem biztos, hogy időben megérkeznének, de mivel én az infarktust már átéltem, nyugodtan kijelenthetem: inkább az, mint egy hosszan tartó szenvedés” – mondta korábban az író, hogy miért képtelen visszavenni a tempóból.

Most Moldova szervezete ismét megálljt parancsolt és január 17-e óta egy budai klinika pszichiátriai osztályán pihen. Szerencsére kiderült, a szívinfarktusra utaló tüneteket – a nyomó mellkasi fájdalmat, a légszomjat, a zsibbadást a karban – mégsem szívroham okozta, hanem „csak” a túlhajszoltság. Igaz, a teljes idegi kimerültség sem játék.

Egyelőre nem tudni, hogy az írónak most mennyi időre kell letennie a tollat, de a kórházi ágyból máris dolgozni vágyik.

A következő híreink is érdekelhetik:
Schobert Norbi

Újra kórházba került Schobert Norbi

2012. november 20. 11:17.
VV Eszter

VV Eszter férjhez ment

2012. július 9. 11:10.
VV Lacit rohammentő vitte kórházba

VV Lacit rohammentő vitte kórházba

2011. április 7. 10:07.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Kembe Sorel és Kondákor Zsófi

Már biztos, hogy a Jóban Rosszban két színésze szülői örömök elé néz.Eddig még az is bizonytalan volt, hogy Kondákor Zsófia ...