2013. március 12. 14:24.

Csézy és Gesztesi Károly azért nem esik ki a Nagy Duettből, mert az énekesnő milliárdos kedvese ezerrel küldi rájuk az SMS-eket?

Bár sokan úgy vélik, Csézy és Gesztesi Károly párosánál mások jóval színvonalasabb produkciókat nyújtanak a Nagy Duettben, mégis a jobbak esnek ki, míg Csézyék egyre csak menetelnek előre, egészen a végső győzelem felé.

Mint ismert, Csézy párja hatóanyag-kutatóként dolgozik és a milliárdos üzletet jelentő étrend-kiegészítőkkel kereskedik. Ebből kiindulva nem okoz neki problémát, hogy vasárnap esténkét tucatjával küldözgesse az SMS-eket szerelmére. A produkció egyik neve elhallgatását kérő szereplője is úgy látja, nem egyenlőek az erőviszonyok: senki sem veheti fel a versenyt egy dúsgazdag kutatóval.

„Nyilvánvaló, hogy míg Papp Gergőt a TV2-s kollégák és barátok is támogatják, addig Csézyéket a nő párja nyomja SMS-ekkel. Ez nyílt titok, de hát megteheti, van rá pénze, és a szabályok sem tiltják” – mondta a névtelenségbe burkolózó bennfentes.

Csézy

Csézy mindenben számíthat dúsgazdag párjára, Lászlóra

Talán éppen ennek tudható be, hogy legutóbb Szinetár Dóra és Dopeman esett ki a show-ból. Persze Dopeman-nek is megvan a véleménye a kiesésükről és Csézy milliárdos támogatójáról. „Ha a produkciók minőségét és kivitelezését nézzük, akkor nyilván igazságtalan, hogy mi estünk ki. Úgy érzem, hogy a mi előadásaink kvalitása verte a többi produkciót. Be kell látnunk: ez az egész nem arról szól, hogy tud-e énekelni valaki, vagy alkot-e valamit a színpadon. Sokan mellémennek a zenének, kőhamisak, mégis továbbszavazzák őket. Én nem tudok se hamisan, se zene mellett énekelni, ezt a fajta bohóckodást nem csinálnám. Van olyan versenyző, Papp Geri például, aki egyre több embert mozgósít, és van, akinek olyan az anyagi háttere, hogy csak úgy dőlnek rá a szavazatok” – utalt a rapper egyértelműen Csézyre.

Az énekesnő is reagált a vádakra: szerinte semmi kivetnivaló nincs abban, ha a családtagok támogatják a versenyzőket. „Úgy vélem, egy ilyen játékban természetes, ha valakire szavaz a családja, a barátai, a rajongók. Sőt elárulom azt is, hogy a kedvesem, Laci két telefonról húsz-húsz SMS-t szokott küldeni. Azt is tudom, hogy a rajongók is szoktak szövetkezni, és küldik az üzeneteket Karcsira és rám” – vallotta be az énekesnő.

A következő híreink is érdekelhetik:
megszorítás

Újabb 370 milliárdos megszorítás jön

2012. október 17. 12:06.
Fejbe lőtte magát Csézy párja

Fejbe lőtte magát Csézy párja

2011. október 25. 12:01.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Szinetár Dóra és Dopeman

Az egyik legizgalmasabb pár, Dopeman és Szinetár Dóra búcsúzott a Nagy Duett március 10-i show-jából.A Nagy Duett 5. élő adását ...