2012. augusztus 6. 12:46.

Augusztus 6-án azonnali hatállyal felmondott a Neo FM összes munkatársa. A tömeges felmondásban a Bumeráng műsorvezetői is szolidaritást vállaltak.

A Neo FM összes alkalmazottja azonnali hatállyal felmondott, a felmondóleveleket hétfőn délelőtt el is küldték a rádiót működtető cég vezérigazgatójának. A Bumeráng műsorvezetői, így Bochkor Gábor is szolidaritást vállalt a dolgozókkal. A rádió munkatársai a tulajdonváltás óta nem kaptak fizetést, a felmondásuk pedig már napok óta érlelődött.

A Neo FM-en augusztus 6-án még úgynevezett „konzervadás” megy, de könnyen lehet, hogy augusztus 7-től végleg elhallgat az országos kereskedelmi rádió.

 

Bochkor Gábor

Mindenki felmondott a Neo FM-nél, így Bumerángnak is vége lehet

Bochkor Gábor úgy fogalmazott, mivel a huszonhat munkatárs felmondott, ezért a Bumeráng című reggeli műsor működése is lehetetlenné vált. Kérdésre válaszolva viszont elmondta, hogy ha a csapat visszamenne, akkor ők is visszatérnének a rádióhoz.

A közel 800 milliós tartozást felhalmozó, a médiahatósággal perben álló FM 1 Zrt. összes részvényét július 1-jén 5 forintért megvette a Dr. M-Media Kft.

A Médiatanács a tartozás miatt június 20-án – még a tulajdonosváltás előtt – felmondta a Neo Fm frekvencia-használati szerződését. A szerződésbontás után a rádió csak azért sugározhatott tovább, mert korábbi tulajdonosai a hatóság döntése előtt csődvédelmet kértek, a bíróság pedig szeptemberre jelölte ki azt az időpontot, amin a Médiatanács határozata elleni felülvizsgálati kérelem tárgyalása folyik majd.

A következő híreink is érdekelhetik:
Bumeráng

Visszatért a Bumeráng

2012. augusztus 27. 9:26.
Bochkor Gábor

Bochkor Gábor a Mokkában tér vissza

2012. augusztus 14. 11:09.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
marihuana

Megvan Magyarország legnagyobb, 1.401 töves marihuánaültetvénye. A Heves megyei Petőfibányán lévő területet Nógrád megyei pár üzemeltette és vietnami rabszolgákat dolgoztatott ...