2010. október 29. 18:45.

mugyujtok_ejszakaja_tizenhetedszerre Csütörtök este került megrendezésre a tizenhetedik Műgyűjtők Éjszakája, a belvárosi Műkereskedelmi negyedben. Délután 5 órától egészen éjfélig magas színvonalú képző- és iparművészeti programokkal várta az érdeklődőket az eseményen résztvevő tizenegy V. kerületi galéria, illetve aukciósház:

Az Artcore Antik & Design-ban Ferenczi Alex festményeiből összeállított tárlatot tekinthettek meg az érdeklődök, este fél 7-től, melyet fél órával később az Artkatakombában megrendezésre került magyar kortárs divatfotó kiállítás követett, “Egy kép rólad, az igazság rólam” címen, ami január 3-ig látogatható. Ugyanígy este 7 órai kezdettel nyílt meg a B55 Kortárs Galéria “SAXON Poliuniverzum” nevet kapott tárlata, amin SAXON Szász János feltaláló és független képzőművész alkotásai csodálhatók meg, egészen november 13-ig.

A Bardoni Intérieurben Markai Adél festőművész legújabb művei tekinthetők meg NightLight (A kevesebb több) címmel, illetve a XX. század első felének Art Deco és Bauhaus stílusjegyekkel ellátott közép-európai bútorai, lakberendezési tárgyai, valamint a ’60-as és ’70-es évek bútorai. Este 8 órai kezdettel Dénes Sándor tartott előadást a Mexikói Zapotec indiánok szőnyeg kultúrája és a spanyol gyarmati múlt ezüstművessége napjainkban címmel a Dénes Galériában, melyet követően bemutatták a Zapotec indián szőnyegeket, és a taxcói ezüsttárgyakat. Az est során minden gyapjú szőnyeget 25% kedvezménnyel vásárolhattak meg.

A Haas Galériaában Délután 5-től a KUT-klub ült össze, meghívott vendégeivel, 6-tól éjfélig a Haas Daléria zenés műsora mellett, este 7 és 9 óra között Szin György festőművész emlékkiállítását tekinthettük meg, a Merítés a KUT-ból sorozat 14. részeként. A tárlat egészen november 27-ig látogatható. A Kalman Makláry Fine Arts Gallery-ben november 20-ig érhető el  Major Kamilla kiállítása, mely este 9 órás kezdettel nyílt meg.

A bizakodás kora – Progresszív tendenciák és egyéni utak a magyar művészetben 1970 körül című, november 14-ig látogatható kiállítás kapcsán, este 7-től eszmecsere volt a Művészet és a művészeti élet 1970-ben és 2010-ben címet kapott témában – a tárlat alkotóival. A Nemes Galéria a XIX.-XX. századi magyar festményeket, grafikákat, illetve régebben alkotó külföldi művészek munkáit tárja a látogatók elé.

Csütörtök este fél 8-tól a 20 éves az első Magyar Látványtár kiállítás keretein belül Moholy-Nagy László, az I. Világháborúból fennmaradt száz rajzát tekinthették meg az érdeklődök, melyet Nagy Levente, Moholy-Nagy kutató nyitott meg. A tárlat november 20-ig látogatható a Pintér Galéria és Aukciósházban. Ezt követően fél -9től Grencsó és barátai adtak jazzkoncertet.

/Forrás és fotó: http://www.mugyujtokejszakaja.hu/

A következő híreink is érdekelhetik:
Elmarad a Múzeumok Őszi Éjszakája

Elmarad a Múzeumok Őszi Éjszakája

2010. november 5. 18:16.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=458 w=100 h=80 float=left]Idén rendezik meg második alkalommal a Halloween Fesztivált, a Vörösmarty téren. A tervek szerint az egész ...