2012. november 13. 10:12.

Nádor Dávid a The Voice 5. válogatásán elsöprő sikert aratott. Az énekes minden vágya, hogy a tehetségkutató által ország-világ előtt bebizonyítsa tehetségét.

A The Voice énekese kalandvágyó szüleinek köszönhetően Argentínában nőtt fel és csak 8 éve él Magyarországon. Dávid tizenévesen dobolni, majd énekelni kezdett, és mivel Argentínában igen kevés lehetőség van arra, hogy zenésznek képezze magát, hazajött.

Mikor Dávid Magyarországra érkezett nagyon egyedül érezte magát, aztán találkozott egy lánnyal. „Eleinte nagyon magányos voltam, hiányoztak a rokonok, akiket az elmúlt nyolc évben csak kétszer tudtam meglátogatni, hiszen a tengerentúlra jutni igen komoly anyagi projekt. Talán ennek a magánynak is köszönhető, hogy amikor beleszerettem egy lányba, és boldogok voltunk együtt, nagyon hamar késztetést éreztem arra, hogy családot is alapítsak. Ugyan csak 24 éves voltam, de ez nem számított, az érzelmek voltak a fontosak” – mesélte a The Voice versenyzője.

Nádor Dávid

Nádor Dávid (Forrás: voice.hu)

A fiatal énekes lánya, Lilla már három éves és nagyon drukkol édesapjának a zenei sikerhez. Dávid és párja ma már külön élnek, és bár a szerelem elmúlt, barátok maradtak és közösen nevelik gyermeküket.

Mint megírtuk, Dávid korábban már szerepelt az X-faktorban is, ám akkor nem jutott be az élő show-ba. Az énekes akkor úgy érezte, igazságtalan volt produkciójának elbírálása, így jó két évre ki is ábrándult a tehetségkutató műfajából. „A Voice azonban megfogott. Szimpatikusak voltak a mesterek, az egészet nagyon szakmainak, profinak éreztem. Várom a közös munkát Malek Andival. Én is épp olyan kíváncsi vagyok arra, mit tudunk majd kihozni belőlem, mint ő” – mondta Nádor Dávid.

Nádor Dávid – videó

A következő híreink is érdekelhetik:
Fekete Dávid

Gyászol Fekete Dávid

2012. november 9. 20:13.
Nádor Dávid

X-Faktor kieső tarol a The Voice-ban

2012. november 5. 17:33.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Stone és Fehér Zoltán

Nagy a felháborodás az X-faktor rajongók körében: sokan nem értik miért Fehér Zolinak kellett kiesnie a tehetségkutatóból. Főként Nagy Feró ...