2013. február 11. 9:44.

Február 10-én elrajtolt a Nagy Duett második szériája a SuperTV2-n. Az első élő adásban Görög Zitának és Pataky Attilának kellett távoznia.

Sokak nagy örömére újabb évaddal startolt a Nagy Duett. A szórakoztató showműsor a TV2 új csatornáján, a SuperTV2-n látható vasárnap esténként. Az első élő adásban 10 sztárpár – mely egy amatőr és egy profi énekesből tevődik össze – mutatkozott be.

Aki látta a Nagy Duett első szériáját, annak ismerős lehet a műsor menete: a párosok hétről hétre új produkciókkal készülnek, hogy elkápráztassák a nézőket és a zsűrit. A tét nagy, hiszen minden show végén egy páros kiesik, míg a végén csak egy, a győztes pár marad.

Az énekeseket Balázs Klári, Dobrády Ákos valamint Kasza Tibi értékeli és pontozza, de természetesen a közönség szavazatai is befolyásolják, hogy melyik páros esik ki vagy jut tovább. A show házigazdája Liptai Claudia és Till Attila.

Görög Zita – Pataky Attila: Áj láv jú – videó

  • Pataky Attila és Görög Zita a Rapülők Áj Láv Jú című számával indította a show-t. A celebek nem csak elrontották itt-ott a szöveget, de még azt sem lehetett egyértelműen kitalálni, hogy melyik a profi és melyik az amatőr énekes. 19 pontot kaptak.
  • Dopeman és Szinetár Dóra a Váradi Roma Café: Egész éjjel dalával belopta magát a zsűri szívébe. A műsor előtt a rapper együtt italozott Kasza Tibivel, így érthető módon magas pontszámot adott neki az ítész. 24 pontot ért a produkciójuk.
  • Szandi és Zsidró Tamás a Neoton Familia: 22 felett című dalát választotta. Annak ellenére, hogy a mesterfodrásznak nincs túl jó hangja, próbálkozása megért 20 pontot.
  • Erdélyi Mónika és Gáspár Laci Cher: The Shoop Shoop Shoop Song című dalával nyűgözte le a zsűrit. Produkciójukért 22 pontot kaptak.
  • Détár Enikő és Kovács Lázár Louis Armstrong: Mack the Knife dalát adta elő, amit a szakács végigvigyorgott. 21 pontot kaptak a zsűritől.
  • Szulák Andrea és Papp Gergő Elvis Presley: Hound Dog dalával hatalmas sikert aratott. A riporter igazi Rock & Roll királlyá vált a szám alatt. A páros 25 pontot zsebelt be.

Szabó Győző – Király Linda: Satisfaction – videó

  • Szabó Győző és Király Linda hihetetlen show-t csinált a Rolling Stone: Satisfaction című dalával. A szakavatott zsűri tátott szájjal ámulta őket, és 29 ponttal – 1 pont híján maximális pontszámmal – jutalmazta a produkciót.
  • Gesztesi Károly és Csézy egyszerűen, de nagyszerűen énekelte Presser Gábor: Nagy utazás című számát. A páros 25 pontot kapott.
  • Kökény Attila és Cseke Katinka felturbózta Máté Péter: Ez majdnem szerelem volt című dalát, csupán Katinka hamis hangja rondított bele a show-ba. Végül 21 pontot kaptak a próbálkozásukért.
  • Bangó Margit és Lakatos Márk remekül mulattatta a közönséget a Magna Cum Laude: Pálinka Dalával. A humort és a felhőtlen szórakozást 28 pontra értékelte Dobrády Ákos, Kasza Tibor és Balázs Klári.

Miután minden páros színpadra lépett, Tóth Vera és Radics Gigi közös produkciója emelte az este fényét, majd a legizgalmasabb rész, az eredményhirdetés következett.

Pataky Attila Görög Zitával, míg Kovács Lázár Détár Enikővel került a kieső helyre. Végül a nézői szavazatok alapján a gyönyörű modell és az Edda frontembere intett búcsút a versenynek.

A következő híreink is érdekelhetik:
Szilveszter 2012. - A Helyitipp.hu ajánlata. BUÉK!

Szilveszteri buliajánló 2011.

2011. december 21. 11:30.
Programajánló – 2011. június

Programajánló – 2011. június

2011. május 13. 12:43.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Vastag Tamás

Kállay-Saunders András, Gáspár Laci és a Plastikhead, Odett, Vastag Tamás, Janicsák Veca, valamint Bye Alex jutott tovább a Dal második ...