2013. január 8. 12:42.

“Olyan embernek nincs helye egy közösségben, aki emberek egy csoportját állatnak tartja” – jelentette ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter január 7-én este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Navracsics interjújában a fideszes Bayer Zsoltról beszélt, aki a szigethalmi késelés kapcsán január 5-én a Magyar Hírlapban megjelent írásában az állatokhoz hasonlította a romákat.

A miniszter az ATV-ben azt mondta, ő maga nem olvasta a közfelháborodást keltett cikket, de úgy gondolja, hogy “minden demokratikus közösségi elvet megcsúfol, amiben hiszünk”, mert senkit nem szabad származása alapján megítélni. “Ha ezeket Bayer Zsolt komolyan gondolja, ezek a demokráciát sértő dolgok” – jelentette ki Navracsics.

Előzőleg az LMP hívta fel a Fidesz elnökségének figyelmét a felháborító nyilatkozatra, mely közösség elleni izgatásnak minősül. Az LMP szerint a Fidesznek meg kell fontolnia, hogy továbbra is megtűri-e Bayert a párt soraiban.

Bayer Zsolt

Navracsics szerint Bayernek nincs helye a Fideszben

A Szigethalmon megkéselt MTK-s bokszoló miatt elharapódzott cigányellenes hangulatkeltésre reagálva Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő a következőt mondta: „Szégyellje magát mindenki, aki egy 17 éves sportoló életveszélyes sebesülése kapcsán nem az együttérzés, hanem a gyalázatos cigányozás hangján szólalt meg.”

Bayer Zsolt nem először fogalmaz uszítóan a romák ellen: a 2006-os olaszliszkai lincselés után a következőt írta: “Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni.”

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Martonyi János

Vírusfertőzés miatt 2012. december 27-e óta kórházban fekszik Martonyi János külügyminiszter.Martonyi János hosszú ideje betegeskedik, nem tudja ellátni hivatalos teendőit, ...