2010. november 28. 23:23.

tavasz Hétvégén játszották a tavaszi szezon első fordulóját. Ez nem tréfa, az MLSZ-nél úgy gondolták, hogy túlzottan hosszú a téli szünet, így előre hozták az első két, egyébként tavasszal esedékes fordulót. Valószínűleg az égieket erről nem tájékoztatták, így az időjárás inkább a naptárhoz igazodott.

Az első “tavaszi” forduló tiszteletére megérkezett az idei első hó. Ugyan a pénteki mérkőzéseket ez még nem érintette, de a szombati Paks-Ferencváros mérkőzés már áldozatául esett az időjárásnak. A többi fővárosi klub a Fradival ellentétben pályára tudott lépni, de budapesti győzelmet így sem láthatott sehol a publikum.

Még pénteken csapott össze a Honvéd a Vasassal. Pár évtizeddel ezelőtt egy ilyen összecsapásra még tízezrek zarándokoltak ki a stadionba, most alig pár százan fagyoskodtak a Bozsik Stadionban. A látottak az otthon maradókat igazolták, borzalmas meccsen 0-0-ás döntetlen született.

Szombaton a lassan kiesőzónához tartozó MTK látogatott ahhoz a Kecskeméthez, mely a visszatért Szivics mesterrel valóságos szárnyakat kapott. A hazaik folytatták jó sorozatukat, és nagyon simán, 3-0-ra verték a fővárosi kék-fehéreket.

Vasárnap este a forduló zárómérkőzésén Győrben kapott ki az Újpest, és az MTK-val egyetemben már csak 3 pontra van a kiesést jelentő 15. helytől.

Az időjárás miatt elhalasztott Paks – FTC mérkőzést kedden pótolják.

NB1 – 16.forduló:

  • Pápa – Debrecen: 1-1
  • Honvéd – Vasas: 0-0
  • Videoton – Siófok: 2-0
  • Haladás – Szolnok: 3-1
  • Kaposvár – ZTE: 2-1
  • Kecskemét – MTK: 3-0
  • Győr – Újpest: 2-1

Az élcsoport:

  1. Videoton  36 pont
  2. ZTE           29
  3. Kaposvár 29

A következő híreink is érdekelhetik:
Labdarúgó NBI 2. forduló

Labdarúgó NBI 2. forduló

2011. július 25. 11:09.
Magyar Kupa negyeddöntők

Magyar Kupa negyeddöntők

2011. március 3. 17:56.
Labdarúgó NB I – 13. forduló

Labdarúgó NB I – 13. forduló

2010. november 7. 11:52.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=579 w=100 h=240 float=left]Vasárnapi felvonulással emlékeztek meg a párkapcsolati erőszak következtében elhunyt nőkről Budapesten. A felvonulás résztvevői a Vörösmarty ...