2010. október 27. 15:25.

nem_latogathatja_gereb_agnest_az_lmp Geréb Ágnes, három társával együtt megkíséreltek levezetni egy szülést a Születésháza néven elkeresztelt épületben, a Gaál József utcában. A baba világra jötte során azonban komplikációk adódtak: a kis jövevény a szülést követően nem lélegzett, és keringése is gyenge volt. Az édesapa intett le az utcán egy mentőt rémületében, gondolván, hogy gyermeke életét vesztette.

Geréb 1977-től az apás szülésért, később pedig az otthonszülésért emelte fel hangját, utat törve ezen lehetőségeknek. Szülész-nőgyógyászként, illetve független bábaként praktizált tizenhét esztendeje, mikor 2007-ben eltiltották 3 évre minden ilyen nemű tevékenység végzésétől, mert hét évvel korábban egy szülés levezetése során szabálysértést követett el. Tavaly szeptemberben kezei alatt meghalt egy csecsemő a születése közben, amiért halált okozó, foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért kell bíróság elé állnia. Egy később érkezett bejelentés szerint a főváros XII. kerületéből kórházba kellett szállítani egy kisbabát és édesanyját, ahol mindkettőjüket újraélesztették, és műtéti beavatkozásra is szükség volt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2010. október 8-án előzetes letartóztatásba helyezte a bábát, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt. Az LMP két képviselője látogatást kívánt tenni Gerébnél, mert úgy tájékoztatták őket, hogy a fogvatartottat nem engedik ki napi sétájára, nem használhatja az intézmény könyvtárát, illetve mikor migrénrohamra panaszkodott, megtagadták a gyógyszert tőle. Ám Ertsey Katalin október 22-i, valamint Szabó Tímea október 25-i erre irányuló terveit a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokhelyettese nem engedélyezte. Ezzel az LMP szerint a BV intézet nem tett eleget a képviselők jogállásáról szóló törvénynek, miszerint a képviselőnek joga van az államigazgatás minden hivatalába, közintézményébe belépni. Tóth Gábor parancsnokhelyettes arra hivatkozott, hogy egy ügyészségi osztályvezető csak konkrét feladattal ellátott bizottsági tag látogatását hagyhatja jóvá.

A következő híreink is érdekelhetik:
2 évre ítélték Geréb Ágnest

2 évre ítélték Geréb Ágnest

2011. március 24. 15:51.
Geréb Ágnest kiengedték

Geréb Ágnest kiengedték

2010. december 21. 13:30.
Előzetesben marad Geréb Ágnes

Előzetesben marad Geréb Ágnes

2010. november 8. 15:33.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=455 w=100 h=80 float=left]Olyan hírek keringenek, hogy Tarlós István, Budapest főpolgármestere megszüntetné a BKV-t. Pontos információk még nincsenek, hogy ...