2012. június 19. 18:03.

Nem akart vallomást tenni az a 63 éves nő, aki hétfő este Érden elgázolt egy babakocsiban fekvő három hónapos ikerpárt, és ezzel egyikük halálát okozta. Az asszony szabadlábon védekezhet.

A 63 éves érdi nő – akit gyanúsítottként, halálos közúti baleset okozása miatt hallgattak ki – megtagadta a vallomástételt – mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

A kirendelt szakértői vélemény sem ismert még, és a babák szüleinek maghallgatása is hátra van, vagyis a gázolás pontos részleteit egyelőre még mindig nem lehet tudni. A helybéliek elmondása szerint a megfelelő szélességű járda hiánya és a lemenő nap okozhatta a tragédiát.

A rendőrség hétfő éjjel őrizetbe vette a gyanúsítottat, majd kedden elengedte, így mostantól szabadlábon védekezhet. A nő ellen halálos közúti baleset okozása miatt folyik eljárás.

babakocsi

Szabadlábon védekezhet az ikreket elgázoló nő

Mint megírtuk, hétfő este szörnyű tragédia történt az érdi Szövő utcában, ahol egy autós elsodort egy babakocsit, amiben három hónapos ikrek voltak. A kiérkező mentők csak az egyik baba életét tudták megmenteni, akit jelenleg is életveszélyes sérülésekkel ápolnak a budapesti Szent János Kórházban.

A következő híreink is érdekelhetik:
Elfogták a cserbenhagyásos gázolót

Elfogták a cserbenhagyásos gázolót

2011. február 10. 18:09.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Google Adwords Minősített Partner

Biztosan Ön is találkozott már a következő kifejezéssel: Google Adwords Minősített Partner, vagy csak simán Google Minősített Partner. De azt ...