2012. május 25. 11:26.

Új nemzeti konzultációt terveznek Orbánék, melyben ismét megkérdezik az emberek véleményét, ám ezúttal főként a munkahelyteremtéssel kapcsolatos nézeteikre kíváncsiak.

A miniszterelnök május 25-én reggel, az MR1 Kossuth Rádióban jelentette be, hogy ismét nemzeti konzultációra számíthatnak a polgárok.

A 16 kérdésből álló ív főként a munkahelyteremtés témáját öleli fel, de szó lesz benne a méltányos teherviselésről is, hiszen el kell dönteni, hogy a különadók kivezetése után mi lépjen a helyükbe. Orbán példaként említette, hogy a 2010-ben kivetett bank- és válságadó három éves intervalluma lejár, így felmerül a kérdés, hogy ezeket csak átmeneti válságintézkedésként kezelje az ország vagy továbbra is maradjanak a magyar közteherviselés rendszerének részei.

Nemzeti konzultáció 2012

Nemzeti konzultáció 2012

A nemzeti konzultáció kérdőívet – mely sorban már a negyedik – várhatóan május 29-től kezdik kiküldeni a körülbelül 8.000.000 érintettnek.

Orbán Viktor a korábbi szociális konzultációval kapcsolatos adatvédelmi vitákat nem tartotta komolynak, ugyanis véleménye  szerint aki nem akarja kitölteni a kérdőíveket, az úgysem fogja.

A következő híreink is érdekelhetik:
Nemzeti Vágta

Nemzeti Vágta – 2012.

2012. szeptember 10. 15:36.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Karsai József

Karsai Józsefet, Battonya polgármesterét begyógyszerezve találták meg, miután a bíróság bűnösnek találta a 2008-as "dinnyeblokád" miatt – értesült a Beol.hu. ...