2012. április 11. 8:21.

Nikinek váratlanul távoznia kellett az Éden Hotelből, ugyanis a legújabb lakó hidegvérrel kitette a játékból. Krisztián bosszút forral párja elvesztése miatt.

Hétfőn teljesen átrendeződtek az erőviszonyok az Édenben, ugyanis minden lánynak le kellett cserélnie párját. Miután a lányok kiválasztották új társukat (Máté – Niki, Pít – Petra, Levente – Edina, Omar – Noémi, Krisztián – Anikó) új lakó érkezett a realitybe. Nikolettnek szinte azonnal rá kellett böknie két pasira, akikkel együtt tölti az éjszakát a szingli szobában. Az új lánynak nem sok ideje volt megismerni a fiúkat, ám szimpátia alapján Mátéval és Omarral osztotta meg az ágyát.

Kedden újabb feladat várt Nikolettre, kirándulni vihette Máté és Omar jelenlegi párjait: Nikit és Noémit. Míg a lányok nagyban készülődtek a kiruccanásra, addig a többiek rosszat sejtettek a különös randi mögött. A játékosok attól féltek, hogy a három lány közül csak kettő fog visszatérni hozzájuk.

Éden Niki

Niki kiesése miatt bosszút forral Krisztián

A baljós megérzések beigazolódtak, ugyanis a kirándulás közepén megjelent Horváth Éva. A lányok idegesek lettek, hiszen tudták, a műsorvezető váratlan felbukkanása soha nem jelent jót. Éva közölte a kirándulókkal, hogy csak ketten térhetnek vissza az Édenbe, és hogy ki távozik, azt az új lakó dönti el. Nikolettnek csupán néhány másodperce volt, hogy átgondolja, Mátét vagy Omart szeretné párjának, ugyanis amelyik fiút választja, annak a jelenlegi társa kiesik a játékból. Nikolett Mátéban nagyobb szövetségest lát, vele szeretne egy párt alkotni, így Nikinek véget ért a játék. A lány elköszönni sem térhetett vissza a többiekhez.

Az Édenben sokan megsiratták Niki távozását, főleg Krisztián borult ki és bosszút is forralt a lány elvesztése miatt. Nikolett semmi megbánást vagy együttérzést nem tanúsított, hogy ki kellett tennie valakit a játékból, ez a ridegség pedig a többieknek sem volt szimpatikus. Persze Nikolettet is érheti még kellemetlen meglepetés, hiszen a játékosok ügyesen titkolják, hogy jelenleg nem valódi párjaikkal vannak, ezért az erőviszonyokat nem tudja jól felmérni az új lány.

A következő híreink is érdekelhetik:
Éden Nikolett

Éden Nikolett kiesett – Éden Hotel 2

2012. április 13. 10:44.
Éden Kíra

Éden Kíra visszatért

2012. április 12. 9:19.
Éden Adrienn kiesett – Éden Hotel 2

Éden Adrienn kiesett – Éden Hotel 2

2012. március 8. 23:32.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
VV Veronika

Nagy titkot rejteget VV Veronika. Egyesek azt vélik tudni, hogy Cristofel tényleg rászánta magát, hogy oltár elé vezesse a lányt, ...