2011. november 2. 13:20.

gyerek A gyermeket vállaló fiatalok földet kaphatnak a gazdálkodáshoz a kormánytól – az erről szóló tervezetet jövő év elején terjeszti a kormány elé a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Nemzet információja szerint. A gyermekvállalást is segítő demográfiai földprogram indulásakor csaknem 200.000 hektár föld kerülhet a gazdálkodó családokhoz.

A Vidékfejlesztési Minisztérium megerősítette az információkat, miszerint jövőre elindulhat a demográfiai földprogram, ami kapcsán azok a gazdálkodni szándékozó párok, akik vállalják a családalapítást és azt, hogy kettő vagy több gyermeket nevelnek fel, 25-50 évre földbérleti jogot és egyéb kedvezményeket kaphatnak.

A kormány a földért járadék program helyett a gazdaság rokonságon belüli illetékmentes átadását és a fiatal gazdák induló támogatását helyezi előtérbe.

Az állam a földet örökbérletbe adná, ami örökölhető is lenne, egészen addig, amíg a család a program feltételeinek eleget tesz. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy 2012-ben csaknem 200.000 hektár földdel indulhat el a demográfiai program.

A korábbi információkkal ellentétben nem törvénytervezetként kerül a parlament elé a nemzeti vidékfejlesztési stratégia, hanem miután január elején lezárják a vele kapcsolatos konferenciát, a stratégiából a tárca kormányelőterjesztést készít. Ha az előterjesztést a kormánytagok elfogadják, akkor a határozat alapján átdolgozzák az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt, így a módosított jogszabály kerülne végül a parlament elé.

A következő híreink is érdekelhetik:
Új forintot adnak ki januártól

Új forintot adnak ki januártól

2011. december 6. 9:32.
Jön a lekváradó és a szörpadó

Jön a lekváradó és a szörpadó

2011. október 12. 11:25.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2600 w=320 h=80 float=left]November 2-án, a kora délutáni órákban taxisok béníthatják meg a főváros közlekedését, ugyanis forgalomlassító demonstrációt tart ...