Kategória: 9. kerület, Itthon |

Még több: : , ,

2010. május 9. 17:22.

FTC - UTE Egy szurkoló még mindig őrizetben van a Ferencváros-Újpest mérkőzést követő incidens miatt. A mérkőzés előtt és után is követtek el rendbontást a szurkolók –közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Kormos Endre szóvivő nyilatkozata szerint, a férfit még aznap este 22 társával együtt állította elő a BRFK, de társait már elengedték. Aki ellen eljárás indult, élhet törvény adta jogával és szabadlábon védekezhet.
Két ember ellen az ügyészség indít eljárást, hiszen személy elleni erőszak miatt intézkedtek ellenük a rendfenntartók.

A mérkőzés biztosítását ellátó rendőrök közül ketten megsérültek. Állapotuk súlyos, harmadik társuk könnyebben sérült. Pénteken a mérkőzés kezdete előtt – 5:30 körül – az FTC drukkerek megdobálták a vendégszurkolókat, a stadion előtt. Ennek a dobálózásnak lett áldozata aztán a három rendőr is. A Készenléti Rendőrség és a BRFK emberei csak könnygáz bevetésével tudták féken tartani a támadóan fellépő tömeget. 19 órakor ugyanis kb. 50 Újpest drukker támadt az Üllői úti stadion előtt álló, hazai csapatnak szurkoló emberekre. Végül szét tudták szedni a két tábort.

A mérkőzés végén a Fradi szurkolókat kénytelenek voltak ismét könnygázzal és vízágyúval megregulázni, mert a közéjük és ellenségük közé felállított kordonokat sorra ledöntötték. Majd mikor nem jutottak be a lezárt területekre a készenléteseket megdobálták üvegekkel.

Az újpesti szurkolóknak nem volt hiába kilátogatni a bajnoki labdarúgó mérkőzésre, hiszen csapatuk 1:0-ra verte az FTC-t. A lelátót viszont csak miután elterelték a felbőszült vesztes csapat rajongóit, hagyhatták el. A rendőrök fegyelmezetten a metrókhoz, majd haza kísérték a diadalittas tömeget.

Sz. J.

/Forrás: www.index.hu/

A következő híreink is érdekelhetik:
A 3-as metró halálra gázolt egy férfit

A 3-as metró halálra gázolt egy férfit

2011. december 19. 21:44.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=45 w=100 h=240 float=left]Idén is elindul a 22. kerület nagy közterület örökbefogadási akciója –a „Fogadj örökbe egy közterületet!”. Az ...