2011. december 15. 9:54.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA Meglepetésként érkezett a szerda este benyújtott törvénymódosító javaslat, amiben lehetőséget adnának arra, hogy összevonják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit. Az Alkotmányügyi Bizottság nyújtotta be a módosító indítványt. A váratlanságot az is jelzi, hogy a kormány még nem tárgyalt róla.

A tervezet szerint az új intézmény elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezné ki 6 évre. A javaslat értelmében a két szervezet jelenlegi elnöke, Simor András és Szász Károly mandátumuk végéig az új szervezet alelnökei lennének.

A javaslat szerint az MNB és a PSZÁF összevonását „a pénzügyi piacok integrálódása, a banki és az egyéb pénzügyi tevékenység közötti határok elmosódása” teheti indokolttá.

Két nevük elhallgatását kérő szakember, akik közül az egyik az MNB szabályozási környezetét ismerő jogász, a másik pedig egy gazdasági elemző ugyanazon a véleményen van: cseppet sem biztos, hogy az összeolvadás megvalósulhat. Szerintük az új intézmény létrejöttét meg tudja akadályozni az Európai Központi Bank, amelyet tájékoztatni kell erről az eshetőségről. Az Európai Központi Banknak valószínűleg nem fog tetszeni az elgondolás, mivel uniós jogot sérthet.

A jegybank és a felügyelet összevonása nem új ötlet, ám pár éve azért vetették el ezt a lehetőséget, mert akkor a szervezetnek saját magát kellene felügyelnie, ami komoly problémákat vetne fel – mondta Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Felügyeleti Tanácsának volt elnöke. Persze nem okozna semmi fennakadást az összevonás, ha az intézmények így is megőriznék önállóságukat, csak akkor nem lenne semmi értelme az egyesítésnek – tette hozzá Farkas István.

A következő híreink is érdekelhetik:
Önállósul a PSZÁF

Önállósul a PSZÁF

2010. október 31. 17:04.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=2914 w=320 h=80 float=left]Előzetesbe került az a 14 éves tatabányai fiú, aki pisztolyt szegezett a tanára homlokához. A diák ...