2012. június 29. 10:46.

Fővárosi politikusok is érintettek lehetnek a nemrég kirobbant rendőrségi korrupciós botrányban – írja a Blikk.

A lap információi szerint a Vizoviczki László érdekeltségei védelmének gyanújával kihallgatott rendőrök közül az egyik azt mondta, hogy korábbi politikusok is bensőséges kapcsolatban álltak az éjszaka császáraként elhíresült vállalkozóval. Úgy tudni, hogy a fiatal politikusok előszeretettel jártak Vizoviczki szórakozóhelyeire, sőt törzsvendégnek számítottak, mivel ezekben a mulatókban nyugodtan elengedhették magukat és nem kellett razziától tartaniuk.

A Blikk szerint a titkosszolgálat már vizsgálja, hogy a politikai kapcsolatokból milyen hasznot húzott a vállalkozó, aki több korábbi fővárosi vezetővel is baráti viszonyba került. A gyanú szerint komoly visszaélések történhettek önkormányzati szinten is.

szórakozóhely

Vizoviczki László több Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhely tulajdonosa

A bulvárlap úgy tudja, hogy a rendőrök kihallgatták Vizoviczki feltételezett bizalmasát is. Őt nem gyanúsítják semmivel, de vizsgálják a szerepét és a kapcsolatrendszerét. Feltételezhetően ő beleláthatott a Vizoviczki–birodalom pénzügyeibe.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
hőségriadó

A tartós kánikula miatt ötnapos hőségriadót rendelt el az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A hőségriadó június 30-án (szombaton) ...