2011. július 21. 9:19.

prince A világ egyik legizgalmasabb és legdinamikusabb előadója, a hétszeres Grammy-díjas amerikai popsztár, Prince végre Magyarországra látogat és a Sziget Nulladik napján, augusztus 9-én, a Nagyszínpadon gigakoncertet ad legismertebb slágereiből – jelentették be a nyár legnagyobb fesztiváljának szervezői két héttel az esemény előtt.

Prince Roger Nelson, Prince néven vonult be az élő legendák közé, aki több mint 100 millió eladott lemezt, 10 platina albumot, Grammy-díjakat, valamint Golden Globe- és Oscar-díjakat tudhat magáénak. A pop-ikon 1976 óta uralja a slágerlistákat. A Szigetre minden bizonnyal legismertebb és legkedveltebb dalait hozza el, így biztos felcsendül a Purple Rain, a Kiss és a When Doves Cry is.

A Sziget szervezői elismerik, hogy ritkán szokás ekkor sztár fellépését bejelenteni néhány héttel a koncert előtt, de a lengyel Alter Art szervező cég kész volt kompromisszumot kötni a Sziget javára. Európa ezen részén a 2011-es fesztiválévadra kizárólagosságot ígért Prince menedzsmentje a lengyel cégnek. Az Alter Art támogatásával azonban létre jött a megállapodás és a „Herceg” elfogadta a Sziget meghívását, így augusztus 9-én az év koncertjének lehetnek tanúi a fesztivál nulladik napján megjelenő rajongók.

A következő híreink is érdekelhetik:
sziget

20. Sziget Fesztivál – 2012.

2012. augusztus 1. 18:12.
Szerdától Sziget Fesztivál 2010

Szerdától Sziget Fesztivál 2010

2010. augusztus 7. 16:15.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1920 w=320 h=80 float=left]Már jó ideje zajlik a Való Világ 5 castingja, ahol a bevállalós lányok és a vagány ...