2011. február 20. 11:29.

kutatas A rákkutatás tudományos fejlődését segíti a betegek együttműködésével létrehozott kutatóközpont, ahol a szakemberek új lehetőségeket tárnak a daganatos betegek elé. Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centruma a májrákkal, a vastagbélrákkal, a végbélrákkal, a gyomorrákkal és a hasnyálmirigyrákkal foglalkozik. Az egymással párhuzamosan folyó kutatásokat nagyban segíti a Tűzmadár Ház,

egy civil szervezet által kialakított központ, ami a gyógyszerek tárolására és archiválására ad lehetőséget. A gyógyszerközpont nem tudott volna létrejönni a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány nélkül.

Az onkológiai központban lévő betegek megkapják a legkorszerűbb kezeléseket, és mellette hozzájárulnak az újfajta készítmények kifejlesztéséhez. A résztvevőknek szigorú előírásoknak kellett megfelelni, mert minden esetben a betegek biztonsága a legfontosabb. Minden páciens önkéntesen csatlakozott a kutatáshoz.

A Tűzmadár Házban nem csak a kezelésekre fektetnek nagy hangsúlyt, hanem a rákkal való együttélés segítésére is. A civil központban gyógytornászok, dietetikusok és onkopszichológusok segítenek megküzdeni a betegséggel, emellett számos, különböző programot, mint például stresszkezelő és életvezetési tréninget szerveznek a betegeknek.

A következő híreink is érdekelhetik:
Limfóma világnap – szeptember 15.

Limfóma világnap – szeptember 15.

2011. szeptember 14. 15:28.
Az áfonya is szupergyümölcs

Az áfonya is szupergyümölcs

2011. augusztus 11. 9:49.
12 ember halt meg influenzában

12 ember halt meg influenzában

2011. február 13. 11:22.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=830 w=320 h=80 float=left]Józsefvárosban sokkal több haláleset történik, mint a főváros többi kerületében? A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felméréséből ...