2010. szeptember 17. 14:03.

regeneracio Magyarországon elsőként rendezi meg a kormány a ReGeneráció elnevezésű programot, ami a fiatalokat avatja be a politikai élet rejtelmeibe, a közigazgatási folyamatokba és a minisztériumok feladataiba. Bemutatásra kerül a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj,

ami keretein belül 300 tanuló töltheti szakmai gyakorlatát az Unió valamelyik országának állami intézményében, amivel nemzetközi tapasztalatra tehet szert.

Az Expón beszédeket hallgathatnak és műhelybeszélgetésekbe csöppenhetnek a fiatalok, megismerve az új generáció közéleti szerepvállalással kapcsolatos feladatait. A ReGeneráció lehetőséget ad egy nagy eszmecserére is, ahol a közigazgatás megújulása, a fiatalok közszolgálati karrier – lehetősége és az új nemzedék világlátása kap szerepet. Az Expo célja, hogy a fiataloknak karrierlehetőségeket tárjanak fel, és közben tájékoztassák őket a közigazgatásban zajló változásokról.

Az előadók öt fő témakör köré szedték össze a legfontosabb mondanivalókat. Első téma a 2010 tavasza utáni kormányváltással bekövetkezett államigazgatás átszervezésével kapcsolatos tudnivalók. Arra is választ kaphatnak az érdeklődők, hogy a kultúra hogyan szolgálja a közösség érdekeit. A harmadik téma feltárja a fiatalok helyét a közszolgálatban. A gazdaság fejlesztésének lehetőségeit boncolgatja a negyedik témakör, de nem marad ki a közigazgatás területi szintű működtetésének bemutatása sem. A fiatalok minden közigazgatási kérdésre választ kaphatnak, ha szeptember 18-án ellátogatnak a Karrier Expóra.

A következő híreink is érdekelhetik:
Aqua Expo 2012.

Aqua Expo 2012.

2012. március 30. 9:35.
Miről álmodnak a fiatalok?

Miről álmodnak a fiatalok?

2011. augusztus 12. 18:52.
II. Virtuális HR Expo: Központban a CRM

II. Virtuális HR Expo: Központban a CRM

2011. február 23. 11:45.
Event Expo

Event Expo

2010. október 20. 12:45.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=353 w=100 h=240 float=left]Tarlós István főpolgármester-jelölt fővárosi rendészeti igazgatóságot szervez - amennyiben a budapestiek október 3-án őt ültetik a ...