2010. október 19. 7:36.

roman-polanski Október 19-től Budapesten is látható az a vándorkiállítás, ami Roman Polanski életét mutatja be fotókon, plakátokon és dokumentumokon keresztül. A világhírű rendezőről szóló kiállítás 2011. január 15-ig lesz látható a Lengyel Intézetben. A tárlat érdekessége, hogy magánkézből származnak a képek.

Polanski barátai, Andrzej Wajda, Andrzej Kostenka, Gene Gutowski és Leopold Rene Nowak bocsátotta a kiállítás rendelkezésére az egyedi felvételeket. A lengyel származású Oscar-díjas filmrendezőt világszerte ismerik. Nevéhez olyan nagysikerű filmek kötődnek, mint a Kés a vízben, az Iszonyat, a Chinatown vagy a Zongorista, amiért 2002-ben megkapta az Oscart. Kevesen tudják Polanskiról, hogy színészettel is foglalkozott. Most életútját ismerhetik meg az érdeklődök, a kezdetektől egészen napjainkig.

Az utóbbi időben megosztotta a közönséget a híresség, ugyanis a svájci rendőrség házi őrizetbe vette 33 évvel ezelőtti erőszakos viselkedése miatt. A kollégák, barátok nem hiába álltak ki a 77 éves rendező mellett, akit végül elengedtek a hatóságok. Azonban a 188 országban érvényes elfogatóparancs a mai napig életben van ellene. A vándorkiállítás a világ számos pontján megfordult már, többek között a berlini, a londoni, a prágai és a Sao Paulói rajongók is megtekinthették.

A következő híreink is érdekelhetik:
AROMA kiállítás a Szabadság téren

AROMA kiállítás a Szabadság téren

2010. augusztus 17. 6:37.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=426 w=100 h=240 float=left]Múlt hét pénteken új kiállítás nyílt a Terror Háza Múzeumában. A Romani Design Stúdió ötvözte a ...