2012. május 7. 9:18.

Sarkozy elbukott, Francois Hollande lett Franciaország új elnöke.

A szocialista Francois Hollande 51,56%-kal megnyerte a francia elnökválasztás május 6-án este tartott második fordulóját. A leköszönő Nicolas Sarkozy 48,44%-ot ért el.

Hollande az V. köztársaság hetedik köztársasági elnöke lett. Az új államfővel 17 év után tér vissza a francia baloldal a hatalom élére. A konzervatív Nicolas Sarkozy 1981 óta az első olyan elnök, akit nem választottak újra.

A csaknem 46 millió francia 81,14%-a adta le voksát vasárnap este 8 óráig. A szavazók közül 16,5 millióan Hollande-ra, míg egymillióan kevesebben Sarkozyre voksoltak, és összesen kétmillió érvénytelen szavazat érkezett.

Francois Hollande

Francois Hollande 51,56%-kal győzött az elnökválasztáson

Nem volt nagy meglepetés Hollande győzelme, ugyanis hónapok óta ő számított a választás nagy esélyesének. Az első fordulót 28,6%-kal nyerte meg a 27,1%-ot elérő Sarkozyvel szemben. A megválasztott elnök május 15-ig veheti át hivatalosan is az ország vezetését, mandátuma 5 évre szól.

Nicolas Sarkozy korábban azt mondta, hogy ha veszít, akkor visszavonul a politikától.

A következő híreink is érdekelhetik:
Hugo Chávez

Meghalt Hugo Chávez venezuelai elnök

2013. március 6. 11:08.
halott

Vérfürdő a francia Alpokban

2012. szeptember 6. 15:03.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
XVI. Benedek pápa

Nincs egyértelmű bizonyíték XVI. Benedek pápa ellen szőtt összeesküvésre, de a Vatikán államügyésze és csapata mindenáron ki akarja deríteni: ki ...