2011. április 28. 10:33.

schmitt-pal_4 Schmitt Pál köztársasági elnök csütörtökön Fejér megyébe látogat feleségével, Schmittné Makray Katalinnal. Az év elején elkezdett országjáró körút negyedik állomásaként most Székesfehérváron, Bicskén és Móron is tart rendhagyó osztályfőnöki órát. A köztársasági elnök tervei szerint a következő hónapokban minden megyébe eljut.

A köztársasági elnököt Székesfehérváron a város polgármestere Cser-Palkovics András, valamint Dorkota Lajos kormánymegbízott és Vargha Tamás megyei közgyűlés elnök fogadja.

Schmitt Pál beszédet mond a városi közgyűlésen és kitüntetéseket ad át, majd a nap folyamán egészségügyi intézményekbe és gyógyszertárakba látogat, ahol rendhagyó osztályfőnöki órákat tart.

A köztársasági elnök az év elején kezdte el országos körútját, ami során minden megyébe ellátogat. Schmitt Pál először Borsod – Abaúj – Zemplén megyében, majd Veszprém és Jász – Nagykun – Szolnok megyében mondott beszédeket.

A Köztársasági Elnöki Hivatal szerint az utazások célja, hogy Schmitt Pál közvetlenül találkozzon az emberekkel.

A következő híreink is érdekelhetik:
Schmitt Pál

Schmitt Pál elköltözött

2012. július 30. 11:19.
Schmitt-ügy: vizsgálatot indít a SOTE

Schmitt-ügy: vizsgálatot indít a SOTE

2012. január 17. 18:42.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1317 w=320 h=80 float=left]A romagyilkosság büntetőpere április 27-én, szerdán folytatódott. A vádlottak ismerőseit hallgatta ki a bíróság, akik elmondásuk ...