2012. május 30. 10:20.

Bár eddig nagyon titkolták, most végre kiderült, hogy a volt köztársasági elnök igényt tart egy állami fenntartású rezidenciára.

Schmitt Pál április 2-án mondott le posztjáról és még abban a hónapban jelezte, hogy kéri az őt megillető szolgálati lakást. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-vel már április óta keresi a megfelelő ingatlant a volt államfőnek – mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő kormányzati illetékes. Az információt szűkszavúan, de az MNV is megerősítette.

Egészen mostanáig Schmitt Pál és a KEH is nagyon titkolóztak, kitérő vagy semleges választ adtak, mikor a sajtó arról faggatta őket, hogy a volt köztársasági elnök kér-e állami rezidenciát.

Schmitt Pál

Schmitt Pál: "Ami jár az jár, ami nem jár, az nem jár"

Két hete a Blikk rátalált az első árulkodó nyomra, miszerint a kormány 196,5 millió forintot különített el az államfőváltás költségeire, melyből 150 milliót a KEH-nek juttatott, ami ingatlanvásárlást szolgálhat (hasonló összeget költöttek Mádl Ferenc és Sólyom László otthonára is), de az illetékesek még ekkor is mély hallgatásba burkolóztak.

Schmitt Pál esetleges állami rezidenciáját sokan kritizálják, mivel a nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozat szerint a volt államfőnek három nagy értékű 2. kerületi ingatlanja is van.

„Tudom, hogy néhányan mondják, még a fizetésemről is, mindenről mondjak le. Nem tudok hirtelen mindenről lemondani. Ami jár az jár, ami nem jár, az nem jár” – nyilatkozta korábban Schmitt.

A következő híreink is érdekelhetik:
Schmitt Pál

Albérletben lakik Schmitt Pál

2013. február 18. 13:58.
Schmitt Pál

Schmitt Pál elköltözött

2012. július 30. 11:19.
Schmitt Pál

Lemondott Schmitt Pál

2012. április 2. 13:42.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Orbán-kormány

Áder János köztársasági elnök május 29-én kinevezte az új minisztert és az új államtitkárokat, a Fidesz pedig megválasztotta Rogán Antalt ...