2012. augusztus 17. 13:52.

Schobert Norbi szerint nem létezik cukormentes sütemény, ezért az ország diabetikus tortáját sem szabadna így nevezni.

Nemrég kihirdették Magyarország tortáját és cukormentes tortáját is. Az utóbbi kategória győztese a „Cukormentes almatorta egressel” lett. Ám az ország fitneszguruja ezt nem hagyta szó nélkül, belekötött a torta „cukormentes” jelzőjébe.

Norbi szerint csak az a termék nevezhető cukormentesnek, amelynek 10 dekájában a cukorérték nem haladja meg a fél grammot. Ám ilyen torta nem létezik, ugyanis a gabonában, gyümölcsben is legalább tízszer-hússzor több cukor van ennél a határértéknél. Norbi úgy véli, hogy ha a sütemény nem cukormentes és nem adható cukorbetegnek, akkor a helyes elnevezése: az ország csökkentett cukortartalmú tortája.

Schobert Norbi

Schobert Norbi szerint az ország cukormentes tortája nem is cukormentes

„Ha ugyanezt a tortát én hozom forgalomba cukormentes néven, akkor megbüntet a versenyhivatal 30 millió forintra, és még a boltjaimat is bezáratja. Az a nagy baj, hogy a zsűrizés során a tortákat nem mérték be, kizárólag az íz alapján döntöttek. Senkit sem akarok támadni, csak egy óriási szakmai hibára szeretném felhívni a figyelmet. A kezdeményezésnek van jövője, a következő évben én is támogatni fogom” – mondta a szénhidrátok esküdt ellensége, aki a kötözködés ellenére elismerésre méltónak tartja az ötletet.

„Nem vagyunk egy súlycsoportban Schobert Norberttel, ezért vele kapcsolatban nem nyilatkozunk” – zárta rövidre a dolgot Pataki János, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke, aki nem akarta válaszra méltatni a fitneszguru véleményét.

Az ország cukormentes tortájához adalékanyagokat szolgáltató Antalicz Miklós viszont nem hagyta szó nélkül a dolgot: feljelentette Schobert Norbit a Miniszterelnöki Hivatalnál valamint a rendőrségen is, mondván rémhíreket terjeszt az augusztus 20-án bemutatkozó finomságról.

Cukormentes almatorta egressel

Cukormentes almatorta egressel torta új neve: hozzáadott cukrot nem tartalmazó almatorta egressel

Majd váratlan fordulat történt az ügyben, ugyanis Antalicz Miklós hirtelen elismerte Schobert Norbi igazát. „Az Európai Parlament és Tanács rendeletét és a tortarecept összetevőinek cukortartalmát (5 g/szelet, azaz kb. 4,39 g/100 g) figyelembe véve most úgy látom, hogy Schobert Norbertnek a torta megnevezésével kapcsolatos kritikája jogos volt, ezért javaslom a torta nevének a megváltoztatását, cukormentes helyett hozzáadott cukrot nem tartalmazóra változtatni szíveskedjenek” – olvasható Antalicz közleményében.

A következő híreink is érdekelhetik:
Schobert Norbi

Parasztdiétával fogy Schobert Norbi

2012. július 17. 16:34.
Schobert Norbi

Schobert Norbi börtönben

2012. május 23. 12:21.

Hozzászólás írása:

  1. jozsi szerint:

    Az ország “fitneszguruja” (Jézusom, micsoda ökörség!)jobban tenné, ha hallgatna és megtartotta volna magának a fene nagy bölcsességét! Miért kell mindenbe belepofáznia? Elég szomorú, hogy az országunkban egyáltalán meg tud élni egy ilyen szerencselovag surmó. Sajnos ehhez kell az a sok buta, befolyásolható, gondolkodásra képtelen báb, aki rontja a levegőt ebben az országban. :-(

Írj hozzászólást »
Ezt olvasta már?
Sebestyén Balázs

Ősszel visszatér egy kicsit az Egy perc és nyersz, de utána új vetélkedővel, A kóddal erősít az RTL Klub. Az ...