2012. június 20. 20:01.

Szabó Zsófi igazi bombanővé érett a Jóban Rosszban című sorozat alatt. Karaktere nélkülözhetetlen a fondorlatos eseményeknél, így például engedély nélkül nem is eshet teherbe.

Szabó Zsófi, a Jóban Rosszban Bettyje komoly életmódváltáson van túl. Másfél éve abbahagyta a dohányzást, azóta kivirult, megszabadult néhány kilótól és rajongótábora is rohamosan nő. A színésznő legutóbb készült képei is nagyon dögösre sikerültek, még maga Zsófi is meglepődött, hogy az évek folyamán a végzet asszonyává érett.

Szabó Zsófi

Bombanővé vált Szabó Zsófi

Ám Zsófi életében nem az az egyetlen változás, hogy bombanővé vált, hanem jövőbeni tervei is módosultak. Legutóbb még azt mondta, hogy 25 évesen gyermeket szeretne szülni, ám ez az időpont most kitolódni látszik. „Addig még a férfit is meg kell hozzá találnom. Nem vagyok még kész az anyaszerepre. Majd harmincévesen. Igaz, ehhez is engedélyt kell majd kérnem a sorozat producerétől. Még csak véletlenül sem eshetnék teherbe váratlanul – mondta Zsófi, akinek nem csak azt kell bejelentenie, hogy babát szeretne, hanem még olyan apróság is engedélyköteles, mint például a hajszínváltás.

A következő híreink is érdekelhetik:
Szabó Zsófi

Pénzért fogyókúrázik Szabó Zsófi?

2013. január 31. 13:00.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Győzike

Győzike nagymamája, a néhai Maris mama igazán nagyvonalú volt kedvenc unokájával és dédunokáival, ugyanis az elmúlt évek alatt három házat ...