2013. január 3. 17:14.

Még el sem kezdődött, máris véget ért a szerelem a The Voice két énekese között. A szülők túl fiatalnak találták 17 éves lányukat a szerelemhez, ezért Agárdi Szilvi és Pál Dénes megmaradt a barátságnál.

Mindenki szerelmespárnak kiáltotta ki a The Voice két felfedezettjét, Agárdi Szilvit és Pál Dénest, mikor a tehetségkutató párbajadásán egy szívhez szóló duettet adtak elő. A pletykák persze nem voltak alaptalanok, ugyanis a fiatalok nagyon megkedvelték egymást, ám az igazi szerelem nem tudott kialakulni köztük a lány kiesése és a lakhelyük közti nagy távolság miatt. Az énekesek ma már csak barátként tekintenek egymásra.

Szilvi féltő szülei örülnek, hogy nem volt idő a szerelem kibontakozására, ugyanis szerintük 17 éves gyengénlátó lányuk még túl fiatal ilyen érzésekhez. „Szilvi nagyon fiatal még ahhoz, hogy szerelmes legyen, s különben sem lenne jó, ha csalódnia kellene. Most a munkára kell koncentrálnia” – mondta a lány édesanyja.

„Dénessel nagyon jó barátok vagyunk, sosem gondoltam rá úgy, mint a szerelmemre. Jelenleg az éneklés a legfontosabb az életemben, a szerelemre még bőven ráérek” – helyeselte anyja szavait Szilvi.

Agárdi Szilvi és Pál Dénes

Szilvit a szülei túl fiatalnak tartják Déneshez

A még versenyben lévő 20 éves énekes örökre szívébe zárta a lányt, ám ő is csak barátként tekint egykori riválisára. „A most múlik pontosan című számmal szeretnék tőle elbúcsúzni, ezt a dalt adom elő most pénteken, s neki küldöm. Sajnálom, hogy a távolság most elválaszt minket, mert ahhoz képest nagyon megkedveltem, hogy milyen rövid időt töltöttünk együtt” – mondta a tehetség.

Pál Dénes jelenleg szingli, de valószínűleg nem marad sokáig az, ugyanis a lányrajongók tucatjával küldik neki a szerelmes leveleket. „Nagyon sok levelet kapok, s néhányszor már küldtek szexuális ajánlatot is. Többen írták, hogy ha nem tudnám megoldani a szállást, akkor nyugodtan alhatok náluk. Sokan kezdik úgy a soraikat, hogy „még sosem tettem ilyet, s el is ítélem az ilyenfajta közeledést, de…” Kaptam már üzenetet családanyáktól is, akik azt írták, hogy szívesen találkoznának velem, és örülnének, ha nem csak beszélgetnék velük. Ilyenkor megköszönöm, hogy szurkolnak, s megpróbálok úgy válaszolni, hogy ne bántsam meg őket” – mondta a fiú.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Berkes Olivér

A tehetségkutató 20 éves felfedezettje szerelem helyett énekesi karrierjét választotta és szakított párjával.Berkes Olivér úgy érezte, nem tud egyszerre magánéletére ...