2012. szeptember 10. 10:17.

Még szinte el sem kezdődött, máris véget ért Görög Zita és Rakonczai Imre kapcsolata.

A kétgyermekes modell nemrég szakított Seres Attila koreográfussal, akivel 8 évet töltött együtt, majd az egykori V.I.P. zenekar tagjával kezdett randevúzgatni. A párt többször látták együtt, például Rakonczai zongoraestjein.

„Két-három randin vagyunk túl. Biztosat egyikünk sem jelenthet ki, nem szeretnék elsietni semmilyen döntést, mert ahogy eddig, most is a gyermekeim vannak az első helyen” – nyilatkozta még júliusban Zita. A bimbódzó kapcsolat ígéretesnek indult, ám az első baljós jelek akkor kristályosodtak ki, mikor a zenész nem kísérte el Zitát balatoni nyaralására, majd szeptember elején a Rakonczai 40. születésnapja alkalmával rendezett bulin a modell csak rövid időre jelent meg.

Görög Zita és Rakonczai Imre

Véget ért Görög Zita és Rakonczai Imre kapcsolata

„Nem volt szakítás… Csak egyszerű lezárása néhány kellemes randinak. Egyikünkben sem alakult ki érzelmi kötődés az alatt a pár hét alatt, amíg találkozgattunk” – nyilatkozta szűkszavúan, de lényegre törően Görög Zita, akinek amúgy is igen nehezen fér egy kapcsolat az életébe, hiszen elhalmozzák munkákkal, szabadidejét pedig két gyermekével tölti.

A következő híreink is érdekelhetik:
Pataki Zita

Férjhez ment Pataki Zita

2013. január 9. 19:26.
Görög Zita

Görög Zita szakított párjával

2012. május 17. 18:51.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Lana Del Rey

Lana Del Rey-t, a 2012-es év legnagyobb felfedezettjét Az év nőjének választotta a GQ, melyet az énekesnő egy erotikus fotósorozattal ...