2012. augusztus 31. 10:00.

Szakított a Megasztár álompárja. 8 hónap után véget ért a mindent elsöprő szerelem Caramel és Hien között – írja a Blikk.

A bulvárlap információi szerint a The Voice 30 éves mestere és 18 éves vietnami származású kedvese a nagy korkülönbség miatt szakított. A pár Caramel 2011. december 29-i nagykoncertjén mutatkozott először nyilvánosan együtt, majd utána minden interjúban arról áradoztak, hogy halálosan szerelmesek és egymásban megtalálták a lelki társukat.

Ám az egy hullámhosszon való létezés, a barátság és a hasonló zenei és értékrendi felfogás ellenére a 12 év korkülönbség mégis kettejük közé állt – vélik az ismerősök.  Caramel hamarosan családot szeretne, míg a Megasztár 4 fiatal felfedezettje még nem áll erre készen.

Hien és Caramel

Caramel úgy gondolja, hogy Hien a lelki társa, de talán túl fiatalon talált rá

A szakítás tényét Caramel sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta. Hient nem lehetett utolérni, így csak menedzserét lehetett kifaggatni a hírről, aki először hüledezett, hogy milyen gyorsan a sajtó fülébe jutott a szakítás, ám nem adott egyértelmű megerősítést ő sem. A menedzser szerint „Nincs semmi, ők mindig is azt állították, úgy élnek, mint egy olasz család”.

A következő híreink is érdekelhetik:
Hien

35 éves férfit szeret a 19 éves Hien

2013. március 7. 16:07.
Caramel szakított barátnőjével

Caramel szakított barátnőjével

2011. december 13. 14:40.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Szinetár Dóra

Szinetár Dóra új szerelme Makranczi Zalán színész, akinek felesége és kétéves kisfia is van. A férfivel állítólag szakított felesége, miután ...