2011. május 18. 23:23.

szandra A végjátékhoz közeledve újabb meghatározó játékos távozott az Éden Hotelből. Az intrikus főgonosz szerepét játszó Szandra nem bírta elviselni tovább azt a pszichikai nyomást, aminek Dani és Kristóf tette ki őt. A tatabányai modellnél a szokásos “kérdezz-felelek” alkalmával verte ki a biztosítékot Kristóf, akinek végül jókora pofont kevert le. Agresszív kirohanása miatt az Éden lakói szinte egyhangú döntéssel zavarták haza.

Ádám kiesése után a “triumvirátus” még játékban levő két tagja, Dani és Kristóf elhatározta, hogy nyomás alá helyezik Szandrát. Korábban az önmagát nagy taktikusnak tartó modell is elhatározta, hogy kiborítja Kristófot, akkor még úgy vélte, hogy a labdarúgó edző az ellentábor leggyengébb láncszeme.
Később beigazolódott, hogy Szandra jócskán elszámította magát, hiszen Kristóf gyakorlatilag játszi könnyedséggel őrölte fel a tatabányai lány idegeit, és hajszolta bele a kiesésbe.

Ismét kinyílt Pandora szelencéje, amikor a játékosok feltehették egymásnak kérdéseiket. A beszélgetés során Kristóf igen erős offenzívát intézett Szandra ellen, rendkívül nyugodt stílusban igen kemény kijelentésekkel illette a lányt. Szandrának el is fogyott a türelme, végül jókora pofonnal zárta le a vitát.
A váratlan eseményt követően az Éden lakói dönthettek Szandra sorsáról. Ekkor derült ki, hogy valójában mindenki szeretne megszabadulni az intrikus lánytól, hiszen még az ő szövetségeseinek számító lakók is ellene szavaztak. Egyedül a párja voksolt Szandra maradása mellett, de ez kevés volt, a lakók 6-1 arányban a “főgonosz” távozása mellett döntöttek.

Így a következő párválasztó ceremóniát megint páratlanul várják az Édenben, a váratlan fordulat garantált.

A következő híreink is érdekelhetik:
Éden Szandra

Éden Szandra 800 ezerért árulja magát

2012. szeptember 7. 12:08.
Éden Szandra

Éden Szandra hat celebbel bújt ágyba

2012. július 5. 15:42.
Éden Betti

Éden Betti kiesett – Éden Hotel 2

2012. május 11. 11:17.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1472 w=320 h=80 float=left]Az NHL egyik legnépszerűbb csapata, a New York Rangers szeptember végén, október elején Európába jön, és ...