Réges régen az embereknek két ünnepük volt: télen a leghosszabb éjszaka és nyáron a leghosszabb nap. Június 24-ét, Szent Iván éjszakáját a napéjegyenlőség misztikuma, a mágia és a csodák járják át. A népi hagyomány szerint a fény, az élet, a szenvedély és a szerelem éjszakája ez. A 19. század végéig nem volt olyan európai falu, ahol ne gyújtottak volna tüzet ezen az éjjelen. A lángok a megtisztulást és életet jelképezték. Az emberek a tűz mellett virrasztottak, ünnepeltek, énekeltek és táncoltak. Sokan keresztény ünnepként tartják számon a szokást, azonban a kereszténységet megelőző időkből ered.

A magyar népszokások szerint régen júniust Szent Iván havának nevezték. A nyárközépi tűzgyújtásnál az asszonyok illatos virágokat füstöltek, amiket fürdőzéshez használtak fel. A tűzbe tett almának különleges erőt tulajdonítottak, és úgy gondolták, hogy aki eszik belőle, az nem lesz beteg. A tűz fölött a lányok átugráltak, míg a fiúk megnézték, hogy melyik lány ugrása, mozgása tetszik a legjobban. Persze az ugrás irányából és magasságából sok mindent megjósoltak a hozzáértők, és szerelmi praktikák is fűződtek a szokáshoz.

Magyarországon manapság ismét visszatért a Szent Iván éji tűzrakás, valamint különböző fesztiválokat szerveznek ezen a napon/éjszakán. 2001 óta a Múzeumok Éjszakáját is megünnepeljük június 24-én , amikor a rendezvényhez csatlakozó múzeumok színes programokkal hajnalig várják a látogatókat.