2011. március 21. 19:21.

malev_1 Szerdán, azaz március 23-án délelőtt 10 órától 2 órás figyelmeztető sztrájk veszi kezdetét a Malév pilótái és légiutas-kísérői körében. A sztrájk lényege nem a zavarkeltés, hanem a figyelemfelkeltés lesz. A pihenőidők szabályozásában nem tudnak megegyezni a felek, ezért kerül sor a munkabeszüntetésre. Amennyiben továbbra sem születik megállapodás, akkor pénteken 10 órától általános sztrájkot hirdetnek a pilóták körében.

Az ideiglenes munkabeszüntetés csak néhány járatot érint majd, de ennek ellenére több gépnél is előfordulhat 5-10 perces késés. A Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesület vezetője, Óvári Tamás kiemelte, hogy a pilóták és a légiutas-kísérők nem fizetésemelés miatt indítottak sztrájkot, hanem a pihenőidő megfelelő szabályozása miatt.

A Malév vezetése szeptemberben még jóváhagyta, hogy a pilóták pihenőideje az uniós előírásban foglalt minimumnál 1-2 órával hosszabb legyen, azonban a légitársaság most a minimum pihenőidő bevezetéséhez ragaszkodik. Óvári Tamás szerint ez az intézkedés veszélyeztetné a biztonságos repülést. Emellett az éjszakai szolgálat is vitatéma a munkavállalók és munkáltató között.

A Malév pilótái és légiutas-kísérői több időt töltenek pihenéssel és kevesebbet munkával, mint egy átlagos magyar munkavállaló. Jövedelmük pedig nem csak országunk színvonalához képest magas, de nemzetközi viszonylatban is jónak számít. A Malév nem látja helytállónak a sztrájkot, mivel az igényeket irreálisnak tartja. A légitársaság felhívta a figyelmet arra is, hogy a leendő sztrájk rossz fényt vetne a cég nemzetközi megítélésére, főleg a soros EU elnökség miatt.

A következő híreink is érdekelhetik:
Van élet a Malév után

Van élet a Malév után

2012. február 6. 10:32.
Mégsem lesz sztrájk pénteken Ferihegyen

Mégsem lesz sztrájk pénteken Ferihegyen

2011. március 23. 22:56.
Figyelmeztető sztrájk a MALÉV-nél

Figyelmeztető sztrájk a MALÉV-nél

2010. szeptember 13. 18:03.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1057 w=320 h=80 float=left]Egész Magyarországot megmozgatta a Való Világ 4 és a Minden gyermek lakjon jól alapítvány kampánya, aminek ...