2010. október 26. 11:08.

szinesiti_budapestet_a_public_art Lassan fél éve folyik az a program, amely fővárosunk kopár, szürke tereit, forgalmasabb pontjait hivatott színesebb köntösökbe öltöztetni. A kezdeményezés, melyet Latin-Amerikából hazatért művészek sajátítottak el odakint, Budapest több pontján is szemet gyönyörködtet, és egyúttal barátságosabb külsőt kölcsönöz az adott épületnek, illetve térnek.

A Public Art néven futó projekt alkotóinak, valamint két civil szervezetnek köszönhetően valósulhat meg. A Színes Város Alkotócsoport néven munkálkodó társaságot képzőművészek, fényfestők, szobrászok, és lelkes civilek alkotják. Mozgalmuk lényege, hogy életet és színt vigyenek a főváros közterületeire, bebizonyítván, hogy a falra festés nem egyenlő a vandalizmussal. Az igényesen kidolgozott graffitik ékes díszítőelemei lehetnek az építményeknek, illetve a figyelemfelkeltés erejével élve, reklámként is funkcionálhatnak az alkotások.

Idén tavasszal a Norvég Civil Támogatási Alap megközelítőleg 5 millió forinttal, a világ egyik jelentős festékgyártója pedig festékkel járult hozzá, hogy a magyar főváros forgalmas, ugyanakkor elhanyagolt területeire képzőművészettel vigyenek életet. Ezáltal a Városháza tér homlokzatán, és az egyik Flórián téri aluljárójának mintáját Victor Vasarely, az optikai festészet (“op-art”) legrangosabb képviselőjének munkái ihlették. A Moszkva téren pedig pillepalackokból összebarkácsolt indiánfej- és biciklialkatrészekből készített szobrok, 6 ülőke, és egy molinó-kanapé is helyet kapott. Míg a metró épülete zsiráf mintával lett díszítve, szellőzői mókás robotokat elevenítenek meg, illetve a Várbuszhoz vezető felüljáró tetejének oszlopaira is minták kerültek.

A kezdeményezésből több művész is erőt merített, minek révén például a Nyugati téri felüljáró tartópilléreire személyes névmások kerültek, színes betűkkel. Alkotói szeretnék a Public Artot vidéken, és egyéb közintézményekben is megvalósítani, ám ehhez nem kevés anyagi támogatásra volna szükség, így egyelőre marad az alap projekt: Budapest kicsinosítása.

A következő híreink is érdekelhetik:
Budapestet is visszaminősítették

Budapestet is visszaminősítették

2010. december 7. 14:33.
Pucoljuk ki Budapestet!

Pucoljuk ki Budapestet!

2010. május 4. 14:16.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=449 w=100 h=80 float=left] Amikor a vörösiszap elöntötte Kolontárt és Devecsert, hazánkból és a környező országokból is sorra érkeznek ...