2012. augusztus 2. 13:47.

A négy családtagját kegyetlenül kivégző H. Csanád Jutast állami pénzen elmegyógyintézetben kezelik, de mellette még szociális járadék is megilleti.

Kulcs polgármestere majdnem leesett a székéről, mikor levélben felszólították arra, hogy gondoskodjon Csanád szociális segélyéről. „Bármilyen törvény is mondja ki, hogy az önkormányzatunknak pénzt kell félretennie egy olyan ember számára, aki kiirtotta a fél családját, nevetségesnek tartom ezt a helyzetet. Amikor arról volt szó, hogy azokat segítsük, akik túlélték ennek a férfinak a vérengzését, megtettük, mert mi sem természetesebb ennél, ez azonban már több a soknál” – mondta Kiss Csaba, Kulcs polgármestere, aki képtelen belenyugodni ebbe az igazságtalan helyzetbe.

„Nem szabad elfelejteni, hogy egy szörnyű tragédia történt, de az is az igazsághoz tartozik, hogy éppen emiatt ez a fiú sokat örökölt. Több ház is a nevén van, nem hiszem, hogy pont neki lenne szüksége erre a pénzre” – hívta fel a figyelmet az örökségre a polgármester.

H. Csanád Jutas

H. Csanád Jutas megölte négy családtagját, mégis jogosult szociális segélyre

Bármilyen hihetetlen, valóban jár pénz a családirtónak. „Akinek hivatalos orvosi szakvéleménye van arról, hogy egészségkárosodást szenvedett, valamint nincs jövedelme, annak jár a szociális járadék. A törvény nem tesz különbséget abban, hogy ki, hol, hogyan szerezte ezt a károsodást, és a járadék összege személyenként változó lehet” – mondta Árva Helga, Kulcs jegyzője.

H. Csanád ügyvédje, dr. Hortobágyi Tibor nem tud arról, hogy ügyfele kérvényezte-e volna a segélyt.

A családirtó szociális segélyre való jogosultsága nem csak Kulcs polgármesterénél, hanem a település lakóinál is kiverte a biztosítékot. Az emberek már azon is fel vannak háborodva, hogy Csanád brutális kegyetlenséggel megölte bátyját, édesapját és nagyszüleit, majd miután elfogták épelméjűnek vallotta magát, mégis megszüntetik előzetes letartóztatását és az adófizetők pénzéből gyógykezelik, most pedig még a település pénzét is megdézsmálná.

A következő híreink is érdekelhetik:
H. Csanád Jutas

Szabadulhat a kulcsi családirtó

2012. július 31. 10:14.
börtön

Megőrült a kulcsi családirtó

2012. május 15. 11:00.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
választás

Változhatnak a választási szabályok: aki nem megy el szavazni, azt eltilthatják a következő választástól, a voksolási korhatárt pedig fél évvel ...