2015. június 4. 18:18.

A nyelvtanulás bizonyítottan az egyik legjobb agytorna minden életkorban, azonban alaposan megnehezítheti a dolgunkat, ha a legalapvetőbb dolgokkal nem vagyunk tisztában, ezáltal például nem tudunk helyesen szótárazni. A nyelvtanulás alapja ugyanis nem más, minthogy a tanórákon, a házi feladatok vagy éppen a munkahelyi teendők elvégzése során képesek legyünk gyorsan megtalálni a keresett szavakat, amivel aztán bővíthetjük szókincsünket is.

Amit ne tegyél!

Amit feltétlenül érdemes elfelejtened a témában, az nem más, minthogy elfelejted a régi, még a nagymama által használt, régi kiadású szótárakat, hiszen azok általában már régi szabályok és követelmények alapján íródtak, és gyakran nem frissek. Érdemes kerülni az internetről ingyenesen letölthető szótárprogramokat is, amelyek között vannak ugyan hasznosak és jók, de belefuthatunk könnyedén egy ellenőrizhetetlen forrású, minőséginek kiállított darabba, ami csak úgy hemzseg a hibáktól. Az ilyenek többsége nagyon kezdetleges és hibás, így több kárt okoz, mint amennyit használ. Ha már nem vagyunk kezdők, érdemes lesz egyébként elfelejteni a kétnyelvű szótárakat is, de ehhez hosszú út áll majd előttünk.

Ami a legfontosabb!

Szótárazási tippek kezdőknek

Szótárazási tippek kezdőknek

A szótárazásnál érdemes betartani néhány alapszabályt ahhoz, hogy könnyebben és gördülékenyebben menjen minden. Ha például egy igéről van szó, érdemes megnézni mi a második és a harmadik alakja, ezzel máris lényegében három új szót tanultunk meg. Fontos felvetni, hogy milyen kifejezéseket tudunk azzal az egy igével elmondani. Mint ismert sem az angol, sem a német, de más nyelvek sem annyira szépek és választékosak, hogy mindenre külön szavuk legyen, ezáltal egy ige önmagában is több jelentéssel bírhat, vagy kiegészülve valamivel más jelentést kaphat. Fontos az is, hogy az adott igéhez milyen prepozíciók kötődnek, illetve miként kell kimondani őket. Egy rendes szótár ezeket mind-mind tartalmazza majd.

Ha szótárazunk, alapfokon elegendő lesz csak az ige elsődleges jelentésével megismerkedni, középfokon azonban már érdemes tudni mindazt, ami szükséges lehet a felsőfokhoz is, maximum néhány, főként csak a mindennapi életben használatos szó, szófordulat vagy egyéb dolgot leszámítva.

Hangosan jobb!

Korunk egyik új vívmányának tekinthetők a hangos szótárak, amelyek azért rendkívül előnyösek, mert képesek kiejteni nekünk az egyes szavakat, méghozzá helyesen. A komolyabb szótárak már kifejezéseket és példamondatokat is elmondanak, és nem kerülnek többe egy hagyományos szótárnál, tehát amennyiben arra készülünk, hogy élőszóban is kipróbáljuk magunkat a jövőben, ahhoz elengedhetetlen lesz, hogy tudjuk is, miként kell kimondani a szavakat. Fontos, hogy a szótárazás során soha ne ejtsünk ki addig egy szót, amíg nem vagyunk biztosak benne, hogy miként kell, a rosszul kiejtett szó ugyanis rosszul rögzül, és utána csak nagyon sok munkával, illetve korrekcióval lehet korrigálni a problémát.

A következő híreink is érdekelhetik:
laminált padló

Laminált padló fektetés szabályai

2014. január 5. 18:46.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Jogszabály született a bírósági végrehajtók ellenőrzéséről

Miután csak Magyarországon több ezer devizahitel dőlt be a fizethetetlenség, illetve a banki túlkapások miatt, ezért a bírósági végrehajtók munkája ...