2011. április 29. 13:39.

agy Egy amerikai kutatás legújabb eredménye szerint, ha a felnőttek tanulásra vannak késztetve, akkor az agyuk szürkeállománya növekedhet. Egy rövid, de intenzív tréningen 19 felnőtt vett részt, ahol különböző színek új megnevezését kellett megtanulniuk. A tanulás után készített MRI-felvételek alapján kijelenthető, hogy az alanyok szürkeállománya nőtt.

A kutatás kapcsán egy olyan tanulási módszert dolgoztak ki a szakemberek, ami alapján a kisgyerekek is megtanulják a szavakat. A kísérlet folyamán a felnőtteknek a kék és zöld négy egymáshoz közeli árnyalatának új nevét kellett megtanulniuk. A 19 kísérleti alany 3 nap alatt ötször gyakorolhatta a szín- és névpárosítást, összesen majdnem 2 órán keresztül. A tanulás előtt, majd a tréning befejezése után is MRI-felvétel készült a felnőttek agyáról. A vizsgálat eredményéből jól látszódik, hogy a színlátással- és észleléssel összefüggő szürkeállomány-területek láthatóan növekedtek a tanulás hatására.

A tudósok a kísérlet és az eredmények hatására úgy vélik, hogy a felnőttek agya jóval nagyobb mértékben képes fejlődni, mint azt eddig hittük.

A következő híreink is érdekelhetik:

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=1329 w=320 h=80 float=left]Tatabánya Mésztelep városrészének közösségi házába ismeretlenek törtek be és minden mozgatható fémtárgyat elloptak. A tettesek több ...