2012. október 19. 23:44.

A The Voice 2 válogatásának fénypontja Veres Mónika produkciója volt, de a Berkes család, Abodi Nagy Blanka és Pál Dénes is fantasztikus volt.

A The Voice válogatása múlt héten elkezdődött, most pedig folytatódott.

Egy neves énekesnő, Berkes Gabriella kezdte az október 19-ei válogatót. Gabi gyerekszínészként, majd énekesnőként is hírnevet szerzett magának, ám családja miatt visszavonult a rivaldafénytől, most viszont úgy döntött, hogy ismét énekelni szeretne. A művésznő nem egyedül, hanem fiával, Olivérrel érkezett, aki szintén énekesi babérokra akart törni. Hamar kiderült, nem esett messze az alma a fájától: a Berkes család mind a két tagja bekerült a The Voice-ba.

Veres Mónika

Veres Mónika

Schrott Péter egy basszusgitárral robbant be a színpadra. A zsűri valósággal szétszedte a 32 éves zenészt, aki hosszas hezitálás után Malek Andit választotta mentorának. Gyurki Beatrix következett. A tehetség rendhagyó módon mind a négy mentort maga köré gyűjtötte a színpadon. Persze neki is csak egy mester járt, így végül Andi mellett kötött ki.

A vietnámi Quan hangja Caramelnek és Mező Misinek tetszett meg. A fiatal fiú a hasonló stílusú Caramellel szimpatizált a legjobban. Páll Tímea teljesen összeomlott, mikor egyik mentor sem fordult felé. Miután kisírta magát, még egyszer elénekelhette a számát – persze versenyen kívül. Második produkciója már mind a négy zsűritagnak tetszett, így azzal bíztatták a lányt, hogy jövőre jelentkezzen újra.

Pál Dénes

Pál Dénes

Abodi Nagy Blanka lágy és kellemes hangjával Malek Andihoz libbent. Bűdi Szilárd magabiztosan és pimaszul állt a mesterek mögé, végül Mező Misihez került. A szemtelen énekesnek nem csak rajongókat sikerült gyűjtenie, hanem ellenséget is, ugyanis Malek Andinak nem tetszett a fiú modorossága.

Pál Dénes iszonyatosan jó hanggal van megáldva, így egyértelmű volt, hogy bejut a legjobbak közé, méghozzá Mező Misi csapatába. Arató Veronikát korábban egyslágeres előadóként ismerhette meg a közönség. Az énekesnőnek most sem sikerült kitörnie, nem nyűgözte le a mentorokat, így nem jutott tovább.

Abodi Nagy Blanka

Abodi Nagy Blanka

Az október 19-ei adás szenzációja kétségtelenül Veres Mónika, azaz Nika volt. Az egykori tinisztár hangjától a mesterek is libabőrösek lettek. Az ítészek vérre menő harcot vívtak a 26 éves énekesnőért, végül Mónika Misit választotta mentorának.

A mesterek csapatai az első két válogató után:

Malek Andrea csapata:

  • Abodi Nagy Blanka
  • Bakonyi Zsolt
  • Gyurki Beatrix
  • Schrott Péter
  • Schwartz Dávid

Caramel csapata:

  • Berkes Olivér
  • Gájer Bálint
  • Karai Anna
  • Mohamed Fatima
  • Nguyen Anh Quan

Somló Tamást csapata:

Mező Misi csapat:

  • Bűdi Szilárd
  • Pál Dénes
  • Szécsi Böbe
  • Veres Mónika

A következő híreink is érdekelhetik:
The Voice elődöntő

The Voice 5. élő adás – elődöntő

2013. január 18. 23:55.
voice

The Voice 4. élő adás

2013. január 11. 23:40.
kiesők

The Voice 3. élő adás

2013. január 4. 23:57.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Veres Mónika

Veres Mónika fantasztikus volt! Az egykori tinisztár a The Voice-tól lehetőséget kapott arra, hogy felnőtt énekesnőként is befusson.Veres Mónikát Nika ...