2012. november 2. 23:27.

A The Voice 4. válogatásán ismert énekesek elvéreztek, míg kevésbé ismertek szárnyaltak. A legnagyobb sikert Burai Krisztián, Gyöngyösi Tamás, Kriszta Réka Piroska és Fehér Adrienn aratta.

A mesterek eddig is elképesztő hangokkal találkoztak, de a válogató még nem ért véget, ugyanis vannak még különleges tehetségek, akik arra várnak, hogy a The Voice-ban bizonyítsanak.

A válogatók során minden mester 12 versenyzőt gyűjthet a csapatába. Az elmúlt adásokban Malek Andrea, Caramel, Somló Tamás és Mező Misi is mindent elkövetett, hogy a legjobb énekeseket kaparintsa meg, így a kiadó helyek száma igencsak megcsappant.

Burai Krisztián

Burai Krisztián (Forrás: The Voice)

Fenyő Fruzsina, Fenyő Iván színész húga. A 29 éves énekesnő bemutatkozó kisfilmjében elmondta, hogy önállóan akar sikereket elérni és nem szeretné, hogy csak a bátyja miatt szeresse a közönség. Fruzsinak a The Voice színpadán nem kellett attól félnie, hogy kivételeznek vele, ugyanis egyik mester sem nyomott gombot. Saját dallal állt az ítészek elé Burai Krisztián, akinek produkciójától Somló Tamáson kívül mindenkinek tátva maradt a szája. Krisztián végül Caramel csapatába került.

Kriszta Réka Piroska

Kriszta Réka Piroska (Forrás: The Voice)

Kovács Ferenc Frankie hiába érkezett nagy álmokkal a TV2 tehetségkutatójába, nem jutott be legjobb 48 közé. Pap Attilát az utolsó pillanatban mentette meg Somló Tamás. A fiatal biztonsági őr különleges hangszínének köszönheti, hogy bekerült a The Voice-ba. Kriszta Réka Piroska nappal titkárnőként, éjjel pedig énekesnőként dolgozik. Most Somló Tamás jóvoltából lehetőséget kapott arra, hogy nappal is az énekléssel foglalkozhasson. Caramel vokalistája, Harót Balázs is jelentkezett a műsorba. A mester nem ismerte fel kollégája hangját, ám mégis megnyomta a gombot, így Balázs hozzá került.

Gyöngyösi Tamás

Gyöngyösi Tamás (Forrás: The Voice)

Balázs Olivér nagy rockerként egy lírai dallal érkezett, és végül Somló csapatába landolt. Malek Andi az utolsó másodpercben nyomta meg a gombot, így beválasztotta a legjobbak közé Kőhegyi Dávidot. Az öntörvényű Gyöngyösi Tamás flegma stílusával teljesen felkavarta a mestereket. Nem volt kérdéses, hogy a lázadó fiú a hasonló habitusú Mező Misit akarja mentorának. Pálos Zsuzsi a Pa-Dö-Dö vokalistájaként már belekóstolt az ismertségbe, most egy boltban dolgozik, ahonnan ismét a rivaldafénybe vágyik. Ám Zsuzsa túl nagy fába vágta a fejszéjét, így álma nem teljesült: egyik mester sem fordult meg.

Fehér Adrienn

Fehér Adrienn (Forrás: The Voice)

Fehér Adrienn 20 éves zenei múlttal jelentkezett a The Voice-ba, ráadásul az énekesnőt korábban hatalmas megtiszteltetés is érte, ugyanis Cserhát Zsuzsa az utódjának nevezte. Nem volt kérdéses, hogy Adriennt beválasztják a show-ba, csupán azt nem lehetett tudni, hogy melyik mester pártfogásában jut tovább. Az énekesnő Mező Misit választotta.

A The Voice 4. válogatása után Malek Andi csapatában 7 versenyző volt, Caramel 8 énekest választott maga mellé, Mező Misi 9 énekesnek szavazott bizalmat, míg Somló Tamás 10 énekessel büszkélkedhetett. Ám a tehetségkutató válogatása még mindig nem ért véget, a show jövő héten folytatódik.

A következő híreink is érdekelhetik:
mesterek

The Voice 5. válogatás

2012. november 9. 22:59.
mesterek

The Voice 3. válogatás

2012. október 26. 23:17.
The Voice

A The Voice mesterei

2012. augusztus 7. 9:16.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Fehér Adrienn

Fehér Adrienn Cserháti Zsuzsa nyomdokaiba léphet. Fehér Adrienn 20 éve énekel, sőt akkora megtiszteltetés érte, hogy korábban Cserháti Zsuzsa az ...