2013. január 18. 23:55.

A The Voice döntőjébe jutott: Nádor Dávid, Weisz Viktor, Gájer Bálint és Pál Dénes. Kiesett: Schwartz Dávid, Husnullina Regina, Berkes Olivér és Veres Mónika.

Január 18-án a 8 elődöntős kétszer lépett színpadra: egy-egy önálló produkcióval, majd közös duettekkel kápráztatták el a nézőket.

A megszokottakhoz képest megváltozott a szavazás menete: megnőtt a mesterek befolyása az eredmény alakulásában. Az 5. élő show elején minden mentornak 2 énekese volt versenyben, ám hogy melyik jut tovább a döntőbe, nagyrészt a mester felelőssége volt. A zsűri által jobbnak tartott tehetség 60%-kal, a rosszabbnak ítélt 40%-kal várta a nézői voksokat. A végeredménybe természetesen a közönség is beleszólhatott és szavazataival akár felül is bírálhatta az ítészek véleményét, ugyanis a százalékok és az sms-ek átlaga alapján dőlt el, hogy kik kerültek a döntőbe.

Nádor Dávid: Álomarcú lány – videó

Somló Tamás csapata

Weisz Viktor párjának énekelte az FLM Megtalállak még című számát.
Husnullina Regina is egy szerelmes dalt énekelt, de megosztotta a zsűrit, Mező Misi és Caramel több nőiességet várt volna tőle.
Somló Tamásnak Regina produkciója tetszett jobban, így ő kapta a 60%-ot, Viktor pedig a 40%-ot.
Az ősz hajú mester két versenyzője Dobrády Ákos és Emilia Szerelemre hangolva című dalát adta elő közös produkcióként.

Malek Andi csapata

Nádor Dávid édesanyja kedvenc dalával, az LGT Álomarcú lánnyal próbálta lekenyerezni az ítészeket – és sikerült is neki.
Schwartz Dávid a Ghost felejthetetlen betétdalát adta elő hófehér öltönyben.
Malek Andi szerint Nádor Dávid való inkább a döntőbe, így neki adta a 60%-ot és értelemszerűen Schwartz Dávid 40%-ot kapott.
A két Dávid szenzációsan énekelte George Michael és Mary J. Blige duettjét.

Caramel csapata

Berkes Olivér újragondolta Amy Winehouse dalát és megtáncoltatott egy széket.
Gájer Bálint bebizonyította, hogy a swingen kívül bármilyen más műfajban is megállja a helyét.
A mester Bálintot jutalmazta a 60%-kal, Olivérnek pedig 40%-ot adott.
Caramel tanítványai Rihanna Don’t Stop The Music című slágerét adták elő párbajdalként.

Pál Dénes: Kell ott fenn egy ország – videó

Mező Misi csapata

Veres Mónika hatalmas, uszályos ruhában Whitney Houston egyik szívszorító dalát énekelte.
Pál Dénes Zorán Kell ott fenn egy ország című lírai számával idézte meg a mennyországot.
Misi Mónikát tüntette ki a 60%-kal, míg Dénesnek 40%-ot adott.
A fiatalok a Dirty Dancing felejthetetlen betétdalával kápráztatták el a közönséget

Igazi különlegességet találtak ki a tehetségkutató készítői: az RTL Klub egykori sztárját, Hernádi Juditot hívták meg extrafellépőnek, aki lányával, Tarján Zsófiával énekelt duettet.

A mesterek döntése és a nézői szavazatok alapján a döntőbe jutott:

  • Nádor Dávid (Malek Andi csapata)
  • Weisz Viktor (Somló Tamás csapata)
  • Gájer Bálint (Caramel csapata)
  • Pál Dénes (Mező Misi csapata)

A döntő kapujában kiesett:

  • Schwartz Dávid
  • Husnullina Regina
  • Berkes Olivér
  • Veres Mónika

A január 25-i döntőben a 4 énekes mesterével és sztárvendégekkel énekel duettet.

A következő híreink is érdekelhetik:
voice

The Voice 4. élő adás

2013. január 11. 23:40.
kiesők

The Voice 3. élő adás

2013. január 4. 23:57.
voice

The Voice 2. élő adás

2012. december 29. 0:16.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Tesco

Hamarosan indul az online Tesco. Az áruház már elkezdte a vásárlók előregisztrációját.A hipermarketlánc korábban a lengyeleknél, cseheknél és szlovákoknál is ...