2010. június 28. 12:13.

http://10ker.blog.hu A Kőbányán történtekre azt is mondhatnánk, hogy „kész röhej”, de inkább szomorú mai magyar valóság. 1997-ben privatizálták a Pietra Épületkerámia-ipari Rt-t Magnezit Műveket. Az önkormányzat 211 millió forint értékben részvénycsomagot kapott, cserébe a cég odaadta a területet az önkormányzatnak. A céget végül felszámolták, és így a részvénycsomag értékét is bukta az önkormányzat.

A „csere” körülményei is megkérdőjelezhetőek, ami abban az időben elég nagy sajtóvisszhangot keltett. A pártok vitája százmilliókról szólt, az azóta eltelt idő alatt sem tisztázódtak megnyugtatóan a problémák. A terület, szemétlerakó „problémás terület” és talajmechanikai szempontból sem megfelelő, a vételára 250 millió forint volt, de más szeméttelepnek, például a Gergely utcai vagy az Akna utcai hulladéklerakónak tulajdonjogát kevesebbért megszerezhették volna.  Kőbánya büdzséjét az állítások szerint így veszteségtől kímélték meg, mert a terep feltöltése hárommilliárd forint kiadást jelentett volna. Az Újhegy lakótelep szomszédságban van ez a bizonyos egykor szemétlerakóként üzemelő terület, amit időközben zöldövezetté nyilvánítottak

Hofi Géza Kőbánya díszpolgára volt, és a legelső terv alapján róla nevezték volna el ezt a területet. Az ide vonatkozó jogszabály miatt ezt nem lehet megvalósítani, mert valakiről csak a halála után 25 évvel lehet elnevezni utcát, teret. Másik elképzelés szerint akkor legyen a neve Humoristák Emlékparkja, de mai napig nincs neve az egykori teleknek.

A Kőbányán lakók az önkormányzattól a 25 hektáros területre szép terveket és annak a megvalósítását ígérték még 2002-ben. Lett volna itt uszoda, üzletsor, sportpályák, szánkódomb, kutya futtató.  Egy parkoló is tartozik a területhez, ahová terveznének vizesblokkot 17 millió forintért, az EU-s normáknak megfelelőt, egy zuhanyzót 10 darab mellékhelyiséggel. Jelenleg építenek, vagyis összehordanak egy szánkódombot előtte ellenőrzött, feldolgozott inert hulladékból.

Valami már történt, fél éve létezik egy bizottság, talán tesz is valamit, mert nagyvonalú tervek megint vannak. A tervben van japánkert, sportpályák, nagycsaládos pihenő, strandfoci- és röplabdapálya, tűzrakhely, futó- és bicikliút, máltai típusú játszótér, műfüves focipálya, haszonnövény-kert, challenger pálya, ám a megvalósításhoz még további 300 millió forintos önkormányzati hozzájárulás kell. A sportközpontot egy beruházó építené, az üzletrészek bérleti díjából bevétele lenne az önkormányzatnak.

Nagy álmok, vita, bírósági jelentések, riportok, sajtóhírek, szóval minden volt és van itt, ám a valóság más, a terjedelmes területen zöldell a gaz.  A tervek megvalósítása a kutyát sem érdekli, vagy mégis, hiszen ők jól érzik magukat és vidáman, szabadon kedvükre nyargalnak a „kutyafuttatón”.

/Forrás: Szabó Eszter Judit – ingatlanmagazin.com
www.ujhegy.hu
10ker.blog.hu/

A következő híreink is érdekelhetik:
Vidámpark

Végleg bezárják a Budapesti Vidámparkot?

2012. szeptember 28. 19:01.
Civilek pénze

Civilek pénze

2010. július 17. 7:15.
A “Centrum” nyert

A “Centrum” nyert

2010. május 4. 11:24.

Hozzászólás írása:

Comments are closed.

Ezt olvasta már?

[singlepic id=149 w=320 h=100 float=left]Egy útfelújítás mindig kisebb-nagyobb káoszt okoz a környék forgalmában. A Margit híd lezárása és más utak ...