2012. december 19. 10:35.

Kis helyen sok jó ember elfér: legjobb példa rá a Tóth család kiskunhalasi háza, ahol 16 gyerek nyüzsög, és már úton van a 17. baba is.

Tóthéknál egy percig sincs csönd, a ház állandóan vidám gyerekzsivajtól hangos. 16 mosolygós arc láttán nehéz elhinni, de Tóth Zoltánné Ida kezdetben egy utódot sem akart, aztán szépen lassan mégis belerázódott a gyereknevelésbe.

„Kamaszként egy gyereket sem akartam. De ma már egy pillanatig sem bánom, hogy ennyit szültem. Úgy gondolom, ha egy gyermek megfogant, világra kell hozni, hisz az életet nem lehet eldobni. Amikor látom őket felnőni, megerősödik a hitem, hogy jól döntöttem, hogy ennyi gyermekem van: János (21), Linda (18), Ferenc (17), Anett (15), Amanda (14), Barbara (13), Alexandra (12), József (10), Szabina (9), Márkó (8), Renáta (7), Kristóf (6), Ákos (4), Roxána 2,5 éves, Richárd 18, Regina 6 hónapos” – sorolta a 45 éves édesanya, akinek pocakjában már fejlődik a 17. baba.

A négy legidősebb gyermek az asszony első házasságából született, az összes többinek jelenlegi párja, Zoltán az édesapja, aki alkalmi munkákból próbálja eltartani családját, közben pedig kiveszi a részét a gyereknevelésből is.

család

Tizenhat gyermeket nevel boldogan, és most várja tizenhetedik babáját Tóth Zoltánné Ida

Ida nem kevesebb, mint havi 200.000 forint családi pótlékot kap, ám kell is ennyi pénz, hiszen a 16 gyerek naponta 4-5 kiló kenyeret fal fel és a luxust csak hallomásból ismeri.

„Mindenki azt hiszi, ki vagyok merülve, de ez nem igaz. Engem a gyerekek töltenek föl, nyugtatnak meg. Ha mégis elszakad a cérna, leülök varrni egy kicsit egymagam, csöndben, és minden helyre jön” – magyarázza a 21 éve GYES-en lévő anyuka, aki azt azért nem titkolja, hogy komoly szabályozást igényel egy ekkora család életének szervezése. „Megvan a napi rutinunk. A nagyobbak segítenek a ház körül. Akik dolgoznak, a pénzt hazaadják. A kasszánk közös, minden gyerek ismeri az összes kiadást, a kicsik is tudnak a pénzzel bánni. A pazarlás szó nem létezik nálunk” – szögezi le az asszony.

„Igyekszem mindent megadni a gyerekeimnek. Meleg étel minden nap van az asztalon. Amim csak van, rájuk költöm, huszonkét éve értük élek. Tudom, hogy sokan furcsállják, de nagyon boldog vagyok, semmiért nem adnám fel ezt az életet. Bár spórolunk és küzdünk, sosem leszünk magányosak, s számomra a pénznél és a gazdagságnál sokkal nagyobb öröm, hogy látom a gyermekeimet felnőni” – mondta a 17 gyermekes anyuka.

A következő híreink is érdekelhetik:
terhes

Ismét gyereket vár a HIV-fertőzött nő

2012. augusztus 13. 10:52.
Dundika őszre várja első babáját

Dundika őszre várja első babáját

2011. április 9. 10:20.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
Simor András

A forint gyengülése sem akadályozta meg a jegybank monetáris tanácsát, hogy folytassa kamatcsökkentési hadjáratát. A 2012-es évet 5,75%-os alapkamattal zárja ...