2012. augusztus 1. 10:29.

Tóth Vera nem akar egy színpadra állni húgával, Tóth Gabival. Az énekesnő korábban azt hitte, nővére új menedzsere nem engedi a közös fellépéseket, de most Vera elárulta: igazából ő döntött így.

Tóth Vera tavaly nyáron a túlhajszolt életmód és a szerelmi csalódás miatt összeomlott, majd egy hosszabb pihenő után megújulva tért vissza. A változás többek között abban mutatkozott meg, hogy elmaradtak Vera és Gabi közös fellépései. Gabi nővére új menedzserét okolta emiatt, ugyanis azt hitte, hogy ő nem engedi őket együtt énekelni, ám ez nem így van.

„Én határoztam el, hogy lecserélem a tesómmal közös menedzsmentemet, mert úgy éreztem, elfáradt a kapcsolatunk, és nem egyeznek az elképzeléseink”– mesélte Vera.

Tóth Vera és Gabi

Tóth Vera és Tóth Gabi nem énekelnek együtt

„Az én döntésem volt, hogy kicsit szüneteltessük a közös fellépéseinket a tesómmal és más olyan előadókkal is, akiknek a stílusa jelentősen eltér az enyémtől. Gabi rocker, egy „show-woman”, én pedig dzsessz-, bluesénekesnő vagyok, az autentikusabb hangzást szeretem. Úgy érzem, hogy nem illik össze a kettő. Azt szeretném, hogy amikor mi ketten színpadra lépünk, az ünnep legyen. Arra mondják azt, hogy ez igen! Azt akarom, hogy a kettőnk produkciójára legyenek kiéhezve az emberek”– magyarázta döntését az egykori megasztár, aki nagyon sajnálja, hogy mindezt Gabi nem érti meg és azt hiszi, hogy a szünet örökre szól.

Vera elmondása szerint mindennek ellenére szeretik  egymást testvérével, rendszeresen találkoznak, és fel sem merült soha, hogy haragban legyenek egymással.

Gabi nem kívánt nyilatkozni.

A következő híreink is érdekelhetik:
Tóth Gabi és Tóth Vera

Kibékültek a Tóth nővérek

2012. december 11. 7:06.
Tóth Vera

Tóth Vera feladta a harcot

2012. április 16. 19:55.
Tóth Vera nem hord már műhajat

Tóth Vera nem hord már műhajat

2011. március 10. 11:14.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?
BB Éva

BB Évi, azaz Párkányi Évi élete talán most jobbra fordulhat. A Big Brother első szériájának nyertesét 8 hónapja kezelik pszichiátrián, ...